Eredmények, tervek

Összegzett a szalontai városvezetés

Nagyszalonta elöljárói számos lehetőséget teremtenek a polgárokkal való informális találkozásra például a lakossági fórumokon vagy a városháza havi tájékoztató kiadványa révén, melynek kérdezz-felelek rovatában bárki felteheti a közösség szempontjából fontos kérdéseit. Az évet értékelő lakossági fórumot decemberben tartották meg.

A hajdúváros elöljárói, ahogyan már sok esztendeje rendszeresen teszik, tavaly év végén is kiálltak a nagyszalontaiak elé, és beszámoltak a lecsengő évben elvégzett munkálatokról, beruházásokról, eredményekről, a tervekről, s ugyanakkor természetesen a résztvevőknek is alkalmuk nyílt kérdezni, véleményt mondani a város ügyeiről. A lakossági fórum mindig kiváló alkalom arra, hogy bárki elmondhassa szemtől szembe a véleményét a város vezetőinek, legyen az akár dicséret, akár számonkérés, s az elöljárók bizonyították, hogy nyitottak a jobbító szándékú javaslatokra, észrevételekre. Nem volt ez másképp a tavaly decemberi fórumon sem, ahol Török László polgármester és helyettese, Horváth János ismertette a 2017-es történéseket és az új évre tervezett célokat.

A vetítéssel egybekötött, tartalmas ismertető során a polgármester a megvalósítások között beszélt például a Róth-ház tetőcseréjéről és tatarozásáról, amire 477 739 lejt fordítottak a helyi költségvetésből, a Mezőgazdasági Líceum külső hőszigeteléséről és elektromos hálózatának felújításáról, amit szintén a városkasszából fizettek csaknem félmillió lej értékben. A víz- és szennyvízhálózat fejlesztésének értéke megközelítette a 8 millió eurót, magyarországi támogatással felépült a szórványkollégium és a Toldi játszótér, csökkentek a helyi adók, számos utcát és járdát aszfaltoztak, parkolóhelyeket, esővíz-elvezetést, zöldövezetek alakítottak ki, föld alatti elektromos vezetékeket cseréltek, utcaképet rendeztek, közúti jelzéseket helyeztek ki, felújították a Toldi napközi udvarát.

Az idei célok között sorolta a polgármester például a vízvezeték-hálózat felújításának folytatását több utcában, a csatornázás kiterjesztését, a műszaki líceum fűtésének korszerűsítését, a központi park modernizálását, uszoda és multifunkcionális terem építését, a központban jelzőlámpák felszerelését, elkerülő út kialakítását, a termálvíz kihasználását, kegyeleti ház építését, a kórház energetikai hatékonyságának növelését és nappali idősgondozó kialakítását.

A városvezetők tartalmas beszámolója után a jelenlevők tehették fel kérdéseiket, az elöljárók pedig készséggel válaszoltak minden észrevételre, feljegyezték a megoldásra váró problémákat, és elmondták azt is, hogy a városháza ajtaja természetesen a továbbiakban is nyitva áll minden lakos előtt.

 

2018.03.02
Galéria
Sok érdeklődő hallgatta a polgármester és helyettese előterjesztését a lakossági fórumon
Kulcsszavak: