Diákoknak vállalkozásról

Youth Entrepreneurship Support – YES néven indult határon átívelő program diákoknak a vállalkozói kedvük élénkítésére. A projektet középiskolákban ismertetik a hét folyamán.

A YES program nyitókonferenciáját hétfőn tartották a nagyváradi Partenie Cosma Főgimnáziumban. Részletesen bemutatták a március 1-jén elindult, 15 hónapig tartó, 293 500 euró értékű projektet. A projekt vezető partnere a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE), partnerük a magyarországi Revita Alapítvány. Gönczi József projektmenedzser azt is hozzátette, hogy egy kérdőív kitöltése után e-learning képzés, majd egy háromnapos workshop következik a résztvevőknek.

Bár a nyitókonferenciát hétfőn tartották, már idén március óra dolgoznak a projekten, mondta el Lupó Nikoletta, a Revita Alapítvány szakértője. Elkészítették azt a kérdőívet, ami a diákok kompetenciáit méri fel, ezt a résztvevők on-line tölthetik ki, és mindannyian kapnak visszajelzést az eredményről. Szintén on-line kapnak képzést majd a diákok a yesbiz.eu honlapon, végül kiválasztják azokat, akik részt vesznek egy háromnapos táborban, ahol intenzív ötletelés és műhelymunka folyik majd.

A kompetenciateszt kitöltése az egyik követelmény azok számára, akik folytatni akarják a projektet – mutatott rá Prókai Orsolya, a Revita munkatársa. Felmérik a diákok vállalkozói készségeit, de motiváltságukat is, hiszen az is jelez valamit, ha valaki csak félig tölti ki a tesztet. Egyúttal vizsgálják a kudarctűrést és a kitartást. Már csak az önismeret szempontjából is hasznos a teszt kitöltése, hangzott el. Visszajelzést minden diák kap majd, de az elérhetőségét csak annak kell megadnia, aki folytatja a projektet, mivel a táborban száz ember vehet majd részt.

Az e-learning tanfolyam négy modulból áll, ismertette Carmen Sasu, a RoMarketing munkatársa. Az összesen körülbelül 20 órás anyagot akkor nézhetik meg a diákok, amikor idejük engedi, de február elején kiválasztják majd a táborba kerülőket. Többek között a csapatmunkáról is tanulhatnak majd a résztvevők, akik a táborban ötfős csapatokban dolgoznak majd, egy üzleti tervet kell készíteniük, amit „befektetőknek” mutatnak majd be.

A projektbemutató karaván kedden 8.30-kor az Ady Endre Líceumba érkezik, szerdán 11 órakor a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Líceum, csütörtökön 11 órakor pedig a székelyhídi Petőfi Sándor Líceum diákjai ismerkedhetnek meg vele.

2019.11.04
Galéria
Prókai Orsolya és Lupó Nikoletta
Közülük kerülhetnek ki a jövő vállalkozói
Gönczi József és Carmen Sasu