Munkavállalók (2.)

Az érkezési oldalon balkáni összevisszaság, nagy a káosz, itt mindenki keres valakit. Különböző nációjú népek hablatyolnak a maguk nyelvén. A leghangosabbak talán a románok, egyszerre két kisbusznyian tülekednek túlméretezett csomagjaikkal. Otthon érzik magukat, ez a későbbi tapasztalataim során is gyakorta beigazolódott. Idegen földön vannak igazán elemükben, a másén, mindenkor! Magamban elszörnyülködöm: Vajon ilyen lenne Anglia? Hol vannak a britek? (Két hónappal később, hazautazáskor már másmilyen kép fogad, a felszálló oldalon nagyvárosi civilizáció, luxuskivitelben.)

Még mindig a kijárati lépcső magaslatán állok, a tér túloldalán legalább harminc „igazhitű” térden állva imádkozik. Ettől azonnal boldogabb leszek, azonosíthatom, hogy melyik irányban van Mekka! Úgy látszik, az efféle látványosság errefelé mindennapi, senkit nem zavar, az akciófilmbe illő öltözetű, gépfegyveres, fekete ruhás rendőröket sem.

A reptér kijáratánál a megbeszéltek szerint sikerül egymásra találnunk a szállítóval, Lehellel. Nem jött egyedül, a testvére, Botond is vele van. Eddig csak fényképről ismertük egymást. Rövid bemutatkozás után elindulunk a több ezer gépkocsi befogadására alkalmas parkoló felé, majd beszállunk, hogy legyűrjük azt a 2,5 órányi autóutat, amely elválaszt a céltelepüléstől, illetve a közvetlen szomszédságában lévő farmtól.

Miközben a kiváló minőségű autópályán haladunk, van időm gyönyörködni a lankás táj szépségében. Egyelőre nyoma sincs a képzeletemben élő szmogos, szürke felleges időnek, napfény parádézik, amerre áthaladunk. Birkanyájak békésen legelészik a télen is zöld füvet, itt-ott még hómaradványok tartják magukat. Errefelé jobbára a ridegtartás dívik, csak kevéske szénát spájzolnak be télire. Jóval könnyebb a birka és a szarvasmarha tartása, mint tájainkon. Általában nagy kiterjedésű füves területük van a gazdáknak. Felparcellázzák a legelőbirtokot, így miközben az egyik részen legeltetnek, addig a többin sarjadhat a fű. Az időjárás nagyban segíti őket. Mint említettem, a gyenge téli mínuszoknak köszönhetően a legeltetés nem jelent gondot, a gyakori esőzések jóvoltából pedig nyáron sem perzselődik fel a legelő.

Az egyik benzinkútnál pihenőt tartunk. Arcomba csap a smirgliként maró angliai szél. Most értem meg az otthon kapott magyarázatot, miszerint itt süthet a nap, a szél mindenkor kegyetlen. Azt mondják, az eső is…

Lehel már hét éve angol sört iszik. A rám várakozó farmon kezdte ő is pályafutását. Szorgalma, kitartása és nem utolsósorban nyelvtanulási képessége révén két éve megnyitotta egyszemélyes magánvállalkozását. Így legalább a maga gazdája, jövedelme azóta megháromszorozódott. Két hónapja öccsét, Botondot és annak feleségét is bevette a vállalkozásba. Van időnk beszélgetni, jobban megismerni egymást a hosszú utazás alatt. Idegenben, ha földiekkel találkozik az ember, őszintébben esnek a szavak, egyszeriben az addigi idegen is barátnak minősül.

Szép autója van, valóban nem kereshet rosszul, később megtudom, hogy van ennél szebb is, ez a szolgálati. Munkája állandóan akad, hamar hírük megy errefelé a megbízható munkavállalóknak. Mindenfélét elvállalnak: kertet építenek, térköveznek, csempét ragasztanak, garázst vagy akár kisebb épületeket is felhúznak, megjavítanak. Lehel sokat ad arra, hogy ápolt legyen, sportos öltözete most is hibátlan, frissen nyiratkozva, nyakában „diszkrét” aranylánc. Munkavállaláskor fontos szempont jó benyomást, bizalmat kelteni a helyiekben – mondja. Mert sokféle ember özönlik a szigetországba, sok közöttük a hiteltelen alak.

Évente többször hazautazik Székelyföldre, többnyire ünnepek idején, de más alkalmakkor is. Amikor a honvágy már nagyon kínzó, akkor elrendezi a sürgős tennivalóit, vasmadárra ül, hogy hazaröppenjen édesanyjához. Csakis hozzá, mert az örege nagyon gonosz ember, egész nap csak iszik, ritka a kedves szó a szülői házban. Lehel is szinte elmenekült otthonról a messze idegenbe, de mostanra elkeseredése már alábbhagyott. Terveket szövöget: még egy-két év kint tartózkodás, és végleg hazatér a hegyek közé. Aztán meg tanulni akar, egyetemet végezni. Talán még polgármester is lehet belőle – nagyot derülünk Botonddal a mondottakon. Lehel viszont egy fikarcnyit sem mosolyodik el, ő ezt komolyan gondolja. Ahogyan a lottózást is. Eljátszik a gondolattal, ha rengeteg pénzt nyerne, annak csak egy minimális hányadát hagyná magánál. A többit a faluja, illetve a térség támogatására fordítaná. De nem ám úgy hirtelen ötlet alapján, hanem átgondolt térségfejlesztési stratégiát dolgozna ki. Elsősorban felkeresné Orbán Viktort, vele tárgyalná meg a lehetőségeket. Csak szóba állna vele, ha már annyi pénze lenne – hangjában érződik valamiféle elbizonytalanodás. Megnyugtatom, ha már annyi pénze lesz, akkor a polgármesteri széket senki sem tudja majd elorozni előle.

Egy másik személyes gondját is megosztja velem: egy jó magyar feleségre vágyik. A mai lányokról nem túl kedvező a véleménye, a legtöbbjüket csak a bulizás és a pénz érdekli. Időnként pedig Lehelék is buliznak, lazítanak egy-egy kicsit. Néha még többet is. Összeülnek az ott élő magyarokkal, sörözgetnek, grilleznek, vagy éppenséggel csórékolbászt (mititeit) sütnek. Mert azt is lehet ám kapni, egy élelmes hazánkfia román termékeket forgalmazó boltocskát nyitott.

A munkatempó józanságot követel, aki érvényesülni akar, annak dolgoznia kell. Keményen. A testi erőnlét elsődleges, ezért útitársaim hetente többször eljárnak konditerembe. A lélek fokozottan sérülékeny a messze idegenben. Az istenhit az, ami erőt ad, ezt felismerve csatlakoztak egy keresztény közösséghez. Egyfajta köldökzsinór ez az otthonhoz, hisz’ aki édesanyámat óvja, ugyanaz vigyáz rám is – mondja megfontoltan Lehel. Mert könnyen kicsúszhat az ember lába alól a talaj, az elmagányosodás hamar zülléshez vezethet. Ezért is keresik ösztönösen a kint élő magyarok egymás társaságát.

Azon veszem észre magam, hogy már csak a diktafon hiányzik a kezemből, szakszerű faggatásba kezdek, előtört belőlem a firkászhajlam. Igyekszem „civilként” folytatni a társalgást.

Botond pirospozsgás arca a székelyföldi levegő jótékony hatását még őrzi. Mivel nemrég jött Angliába, ő még az újoncok örömével éli a mindennapokat. Lubickol a lehetőségekben. Lehelnél jóval nagyobb fizetést kap, mint a jobbára minimálbérért dolgozó munkavállalók. Közösen bérelnek egy lakást, kényelmesen elvannak hárman. A feleségének is sikerült a szakmájában elhelyezkednie, egy kertészetben dolgozik. Esténként tervezgetnek, számolgatják, rakosgatják a megkeresett pénzt, egyszer haza fognak térni. Éveken át otthon is kertészkedésből próbáltak megélni. Három nagy fóliaházuk volt, teljes felszereléssel. Ízletes házi paradicsomot termesztettek. Az üzletláncok szóba sem álltak velük, sőt inkább importtermékeikkel lenyomták az árakat. A vásárlói kultúra szintje még nagyon alacsony Romániában, a minőség helyett az ár a meghatározó.

Épp egy nagyvároson autózunk keresztül, Lehel lelkesen mutat egy bazilika méretű templom felé: itt forgatták a Harry Potter egyik jelenetét! Kulturális élményből ennyi jutott mára.

(Folytatjuk)