Vannak vidékek – Bogdán Zsolt és a Kaláka Kányádi-estje Nagyváradon

A Kaláka együttes számára a ’80-as évek óta nincs koncert Kányádi-dal nélkül. Sándor bácsi meghatározó atyai jó barát lett az életükben. Sok verset ajánlott, hogy dal szülessék belőle, sokat utaztak együtt, számtalan emléket, mondást, történetet őriznek vele kapcsolatban. Elveszett követ, Faragott versike, Valaki jár a fák hegyén, Dél keresztje alatt, Két nyárfa, Kuplé a vörös villamosról, Alma, alma… – sorolhatnánk tovább a sokak számára kedves verseket-dalokat.
A Kaláka együttes pályafutásának 50. évébe lépve elhatározta, hogy Bogdán Zsolttal, a Magyarországon is filmekből, előadóestjeiről (többek között Ady-műsoráról) ismert kiváló kolozsvári színésszel közösen előadást tart az ezredforduló legnagyobb magyar költőjének, Kányádi Sándornak a verseiből. A budapesti Vigadó és a Kolozsvári Állami Magyar Színház után november első napján este 7-től a váradi filharmóniában láthatja-hallhatja őket a közönség. Az est szervezője a Várad folyóirat.
Jegyek elővételben a Nagyváradi Állami Filharmónia pénztárában, valamint a Várad folyóirat szerkesztőségében (Patrioților u. 2.) 25 lejes áron, diákoknak, nyugdíjasoknak 10 lejes áron kaphatók.