Új tüdőgyógyász a hajdúvárosban

Dr. Andrada Harfaș a temesvári Victor Babeș Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szerzett diplomát, majd Temesváron tevékenykedett rezidensként. Szakvizsgája sikeres letétele után, idén tavasz óta tüdőgyógyászként dolgozik a Nagyszalontai Városi Kórház tbc-rendelőjében. Itteni tapasztalatairól, illetve a tuberkulózis megelőzésének lehetőségeiről kérdeztük a doktornőt.

– Miért éppen ezt a szakterületet választotta?

– Az egyetem évei során, amikor a belgyógyászattal foglalkoztunk, a Victor Babeș Kórházba lettem beosztva, dr. Voicu Tudorache irányítása alá. Ő szerettette meg velem a tüdőgyógyászatot, és az ő hatására döntöttem úgy, hogy ezt a szakterületet választom hivatásomnak.

– Mit tapasztal, melyek a leggyakoribb bántalmak?

– A tbc-rendelőben elsősorban a tuberkulózisos betegek megfigyelésével és kezelésével foglalkozunk, viszont rálátásom van az egyéb tüdőbántalmakra is, mint például az asztma, a krónikus tüdőbetegségek. Jelentősen kiemelkedik a tuberkulózissal jelentkező páciensek száma.

– Mire figyeljenek az emberek, hogy elkerüljék a különböző tüdőproblémákat?

– Amint már említettem, a legelterjedtebb tüdőbántalom a tuberkulózis, ezt a Koch-bacilus terjeszti. Mindenki kapcsolatba lép vele, azonban az ember szervezetétől függ, hogy kialakul-e nála a betegség vagy sem. Ez fertőző megbetegedés, a kórokozó a levegőben terjed köhögés, nevetés, tüsszentés útján. Fontos az immunrendszer erősítése a megelőzés érdekében, hogy a szervezet minél ellenállóbb legyen a baktériumokkal szemben.

– Milyen tünetek esetén kell a tüdőgyógyászhoz fordulni?

– Étvágytalanság, súlycsökkenés, váladékos köhögés, fáradtság, izzadás – ezek mind olyan tünetek, amelyek esetén nagyon fontos a szakorvosi vizsgálat. Tudni kell továbbá, hogy a tuberkulózis kezelhető, és a kezelése teljesen ingyenes. A tbc-panaszokkal jelentkező betegek mellett egyébként a leggyakrabban krónikus obstruktív tüdőbetegséggel, asztmával, illetve a tavasszal, nyáron és télen fellépő légúti panaszokkal keresnek fel a rendelőben.

– Milyen a felszereltsége a városi kórház tbc-rendelőjének?

– A rendelőben van spirométer, pulzoximéter és számos egyéb készülék. Emellett nagyon sokat segít az is, hogy van radiológiai osztály, s ennek köszönhetően könnyedén készíthetünk röntgenfelvételeket.

2019.10.23
Galéria
Tavasz óta Andrada Harfaș várja a betegeket a szalontai kórház szakrendelőjében