Kakuk Marci Gothár Péter rendezésében

A Tersánszky Józsi Jenő regényéből született Kakuk Marci című komédiát április 7-én, szombaton 19 órától mutatja be a nagyváradi Szigligeti Társulat. A huszadik század egyik legnagyobb bohém irodalmi figuráját középpontba állító vígjáték rendezője Gothár Péter, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas alkotó.

Gothár Péter a darabválasztásról korábban elmondta: „Tersánszkyban és ebben a szövegben valami nagyon passzol ehhez a városhoz, a Bihar megyei élethez, és nagyon való a társulatnak, amelyben sok fiatal és sok erős ember van. Novák Eszterrel közösen próbáltunk valami olyan anyagot keresni, amiben mindenkinek jut feladat, és mi is nagyon szeretjük. Tersánszky nagyon szeretetre méltó, minden mondat nagyon ismerősnek tűnik. Mikor elkezdtük jobban megnézni, hogy jó lesz-e ide, akkor az is kiderült, hogy nagyon naprakész”.

Gothár Péter Kossuth-díjas magyar színházi és filmrendező, forgatókönyvíró, jelmez- és díszlettervező, egyetemi tanár, a Nemzet Művésze. 1947-ben született Pécsett. 1967-ben lett a Magyar Televízió rendezőasszisztense, majd 1975 és 1979 között rendezője. Ezt követően 1992-ig dolgozott a kaposvári Csiky Gergely Színház főrendezőjeként, majd 1993-tól a Katona József Színház rendezője volt, miközben a Radnóti Színházban állandó vendégrendezőként tevékenykedett. 2002 óta a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Nemzetközi szinten elismert filmrendező: az 1982-es Megáll az időt Cannes-tól New Yorkig és Tokióig díjazták, az 1996-as Haggyállógva Vászka nemcsak a Magyar Filmhéten, hanem Chicagóban és Karlovy Vary-ban is sikert aratott.

„Tersánszky műve a dokumentumfilm élességével vetíti elénk a száz évvel ezelőtti magyar életet. Szegénység, önzés, átverés – kegyetlen világ bontakozik ki előttünk, de az az érdekes, hogy végtelenül könnyedén és szórakoztatóan” – nyilatkozta Kárpáti Péter, az előadás dramaturgja.

A csaknem húsz szereplőt felvonultató előadást élő zenei kísérettel játssza a Szigligeti Társulat. A produkció zenei vezetője Selmeczi György Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész.

Kakuk Marci bemutatója április 7-én, szombaton, 19 órától kezdődik (érvényesíthetők a Szigligeti-bérletek). Következő előadások: április 8., 19 óra (Halasi Gyula-bérlet), április 14., 17 óra (Papp Magda-bérlet). Jegyek kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon. 

2018.04.03
Galéria
Hunyadi István és Tasnádi Sáhy Noémi
Kakuk Marci a váradi színházban
Hunyadi István
Kulcsszavak: