Miklós Jutka költő, fotográfus (1.)

Születési éveként több helyütt tévesen az 1886-os esztendő szerepel, holott a berettyóújfalui izraelita anyakönyv pontosítja az 1884/22. szám alatti bejegyzés alapján: Militzer Júlia született szeptember 7-én törvényesen. Az atya neve: Militzer Albert. Az anya neve: Grünberger Amália. A szülők lakhelye: Berettyóújfalu. Ugyanezen az oldalon utólag piros tintával tüntették fel a család vezetéknevének Miklósra változtatását, ezt egy 1904-ben keltezett belügyminiszteri rendelettel engedélyezték.

Hősnőnk (aki később a keresztnevét is megváltoztatta, Júliáról Juditra) így idézte fel apja alakját: „Mi tízen voltunk testvérek, apánk különös, fantasztikus ember, kósza lélek, tele irreális tervekkel. Szeretett pereskedni, mindig vesztett. Szeretett építkezni, és szerette a gépeket. Így mentünk tönkre, bebarangoltuk a régi országot, a felvidéki Árva vármegyétől a tengerparti Fiuméig”. Júlia a debreceni Dóczy Intézetben kezdte gimnáziumi tanulmányait.

A Militzer família még Berettyóújfaluban lakott, amikor a leányzó „kigyógyíthatatlanul rákapott” a versírásra. „Az első versemet tízéves koromban írtam – emlékezett vissza vázlatos önéletrajzában. – Tizenkét esztendős László fivéremmel elhatároztuk, hogy »hetilapot« szerkesztünk. Az újságot kézzel írtuk. László rajzolt ügyesen, én verseltem és írtam ügyetlenül. A rokonok és a barátok – kénytelen-kelletlen – előfizetői rangra emeltettek. Ha jól emlékszem, a harmadik szám után csődbe jutottunk. Az előfizetők nem akarták tovább folytatni az »irodalompártolást«.” Minden valószínűség szerint a család a következő évben költözhetett a fővárosba, s magával vitte a gyermeklányt Budapestre.

Meglepő költői pályakezdés

A vidéki úrilány a fővárosban cseperedve nem mondott le költői ambícióiról. Ellenkezőleg, merész lépésre szánta rá magát: „Tizenhat éves voltam, amikor a Budapesti Naplóban olvastam Vészi József egy versét. Elragadó szépnek találtam. Annyi év után még emlékszem a címére: A Csatakha-madár. Vészi József a Budapesti Napló főszerkesztője volt. Elküldtem neki egyik versemet. Néhány nap múlva meghívott, s én lámpalázzal küzdve mentem a szerkesztőségbe. Vészi nagyon meg volt lepve, túl fiatalnak talált. De melegen, lelkesen fogadott, és nagy jövőt jósolt, egyben kijelentette, hogy a lap közölni fogja a verseimet. A boldog izgalomtól szinte részegen rohantam haza. Még látom csitri-lány magam nyargalni a Körúton, a copfba font hajam csak úgy repült utánam. Alig vártam, hogy imádott édesanyámnak elmondjam a nagy hírt. És másnap a Budapesti Naplóban megjelent az első versem, mégpedig a tárca-rovatban, ahol eddig csak Ady Endre és Erdős Renée verseit közölték.”

A „csitri lány” költői bemutatkozása éppen a századforduló tájára, 1900-ra esett. Első közlése nem maradt visszhang nélkül. Ady Endre nagyon bátorító kritikát írt a versről, ugyancsak a Budapesti Naplóban. Mi több, egyre-másra láttak napvilágot kedvező vélemények a verseiről: „Kabos Endre, Révész Béla, Kaffka Margit, Erdős Renée és általában a sajtó melegen biztatott, és számon tartott mint ifjú poétát. Minthogy komolyan foglalkoztak velem, ennek folytán magam is komolyabbá váltam, főleg pedig komolyan kezdtem figyelni a kort, amelyben éltem, és amelynek minden ferdeségét, elcsüggesztő, igazságtalan struktúráját egy túl érzékeny szív kínos rezzenéseivel érzékeltem és ítéltem meg.”

Mindössze négy esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy immár Miklós Jutka néven a budapesti Singer–Wolfner Kiadó megjelentesse első kötetét. A húszéves költőnőt izgatta az identitása, amelynek egyik gyökere származásához vezet. A századforduló a magyar zsidóság asszimilációjának időszaka, folyik a beolvadás, általánossá válik a vegyes házasság, a kikeresztelkedés, a névmagyarítás. A magyar zsidó líra is kettészakad, Heltaiék nemzedéke nem ír zsidó verset, igaz, magyart sem. Miklós Jutka is az asszimilánsokat követi, neki sem kitüntetett témája a zsidó tradíció, de nem is próbált szabadulni tőle. Egy kicsit tovább ment az asszimiláció útján, mint Heltaiék, megalkotta Az én hazám című költeményét, amely Petőfi és Arany János szemléletének jegyében, az Alföld romantikus szépségét dicsőítve, hitet tett magyarsága mellett: A magyar történelmi múlt is mozgásba hozza fantáziáját, elsősorban a kuruc világ (Boór Katharina, Kuruc halál). Ezek a hosszabb, romantikus elbeszélő költemények a múlt században divatos epikus formákat variálják. A kötetről Ady Endre mondott alapos véleményt, kioktató, de meleg hangnemben. Szemére lobbantotta a fiatal poétalánynak, hogy Szapphót játszik, az újságeseményeket verseli meg, és más poétákat „utándalol”. Ha ezeket levetkezi, költő válhat belőle. S Adynak valami azt súgta, hogy Miklós Jutkában megvan a képesség ahhoz, hogy egyszer „majd elibünk áll, mint ama kevesek egyike, ki megkövetelheti, hogy meghallgassák, ha dalol”.

Visszahonosodás Biharba

Az 1904-es esztendő több szempontból is fordulót jelentett Miklós Jutka életében. Nem csupán a sokat ígérő pályakezdés okán, hanem amiatt is, mert a hányt-vetett sorsú Militzer família – immár Miklós néven – Nagyváradon jutott révbe, kertes családi házban leltek otthonra a népes család tagjai.

Ady Endrének még jószerével ki sem hűlt a helye Váradon, amikor a fővárosból fogalmazta meg a Miklós Jutkának szóló üzenetét: „Találja meg a maga lelkét, ezt a sok érzésű, erős, de nőiesen erős, ma még nagyon fiatal lelket, s akkor – majd meglássa – mennyivel szebb, örvendetesebb lesz a szent titkos lélek-út az érzésektől a dalokig. Valami azt sejteti velünk, hogy Miklós Jutkának nem lesz a sorsa, mint annyi újabb versíróé volt: az örökös sokat ígérés. Meg fogja járni a poétakészítő érzések, kétségek és küzdelmek belső kálváriáját s majd elibünk áll, mint ama kevesek egyike, ki megkövetelheti, hogy meghallgassák, ha dalol. Csinos, formás első verseskönyve több, mint egy poétai látogatókártya, azért akartunk mi is e sorokban egy kis külön melegséget éreztetni.”

Mindezek ellenére Miklós Jutkának csak 1906-tól jelentek meg versei és prózai írásai a váradi lapokban. A nagyközönségnek 1907 februárjában mutatkozott be a Szigligeti Társaság matinéján. Néhány nap múlva tartotta közgyűlését a Szigligeti Társaság, s ekkor vették fel új tagnak. Rövidesen kritikai megmérettetésére is sor került, a Nagyvárad „Kritikus” álnév alá rejtező esztétája seregszemlét tartott az új váradi költők felett (Dutka Ákos, Miklós Jutka, Emőd Tamás, Kotzó Jenő, Pelle János). Megállapította, hogy a legerősebb köztük Dutka Ákos. Miklós Jutkáról többnyire szubjektív megjegyzéseket tett, melyek lényege, hogy egyensúlyt tart, „Szinte férfias józansággal ellenőrzi nőies hangulatait. Ha van is rá hatással az újítók forradalmi iránya, sokkal inkább nő, semhogy az örökszépet, az illúziók zavartalan világát megtagadja. Költészete valóban mentes minden szélsőségtől, bizarrságtól, a divatba jött erotikától éppúgy, mint különcködő tartalmi és formai újításoktól.”

(Folytatjuk)

Szilágyi Aladár összeállítása