Elhalasztottak döntéseket

Augusztusi rendes ülését tartotta csütörtökön a Bihar megyei önkormányzat képviselő-testülete. Több határozati javaslatot levettek a napirendről.

Továbbra sem hagyta jóvá a megyei tanács többsége a nemzeti liberális párti Carmen Pantiş beiktatását, és Pásztor Sándor megyei tanácselnök visszavonta a Regina Maria Színház, a Szigligeti Színház és a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár szerkezeti felépítéséről szóló határozati javaslatot, mivel az intézményeik vezetői nem voltak jelen az ülésen. A vita a szerkezeti felépítésekről azzal kezdődött, hogy Călin Gal liberális tanácstag kérte, a megyei tanács tartsa be a 2010-es kormányhatározatban megszabott létszámot. Válaszában Ioan Mang szociáldemokrata párti tanácsi alelnök elismételte azt a köztudott tényt, hogy mivel Bihar az egyetlen olyan megye Romániában, melyben az összes kulturális intézmény a megyei önkormányzat tartja fenn, 2010 óta minden évben kivételezést kérnek a kormányhatározat hatálya alól, és ezt meg is kapják.

Az ülésen a többség 18 szavazatával elfogadták azt a költségbecslést, mely a Pongrácz grófok kágyai kastélyának további bérléséhez szükséges, ott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság működtet munkaterápiás részleget.

Vita és ellenszavazat nélkül, egyhangúlag döntöttek a megyei tanácsosok saját javadalmazásukról, a határozatot az új közigazgatási törvénykönyv életbe lépése miatt kellett elfogadni. A határozat szerint az úgynevezett üléspénz a megyei tanácselnök fizetésének legtöbb 10 százaléka lehet havonta abban az esetben, ha az önkormányzati képviselők részt vesznek legalább egy-egy plenáris, illetve bizottsági ülésen. Összegek nem derülnek ki a határozatból, mindössze annyi, hogy a tanács dönthet a javadalmazás csökkentéséről az anyagi lehetőségei függvényében.

Az ülés végét „megédesítették”, mivel a tanácstagok tájékoztatást kaptak többek között a Nyitott ablak Európára elnevezésű rendezvényről, emellé pedig az illetékes szervezők meglepték a jelenlévőket egy-egy szelettel Biharország tortájából.

2019.08.29
Galéria
Megkóstolták a megyei tanácsosok Biharország tortáját