Szép emlékek egy szövetkezetről

Faragó László 1970 novemberében került a Székelyhídi Fogyasztási Szövetkezethez. Lett volna esélye, hogy máshol tevékenykedjék, kapott felkéréseket, de ő nem hagyta el a szövetkezetet, ma is itt dolgozik, jövőre már ötven éve. Mielőtt megválasztották volna elnöknek, a bérelszámoló osztályt vezette. Megválasztásakor, a ’90-es évek elején az intézménynek mintegy ötszáz alkalmazottja volt, két nagy termelési részleg működött: a cipőkészítő részleg mintegy 200 embernek adott munkát, a varrodában pedig 130 ember dolgozott. Ezek a részlegek ismertek és elismertek voltak nemcsak Bihar megyében, de országosan, sőt a határon túl is. A két nagy egységen kívül volt lakatos és kőműves csoport, asztalosműhely és más szakmai csoport, ezek általában megrendelésre készítettek egyedi termékeket. De volt női és férfifodrászat, cukrászat, emellett több kereskedelmi egység – gyakorlatilag a település összes boltja hozzájuk tartozott. Üzletei nemcsak Székelyhídon voltak a szövetkezetnek, hanem a környező településeken is: Kiskerekiben, Érkeserűben, Asszonyvásárán, Érolasziban, Érköbölkúton, Hegyközszentmiklóson, Csokalyon és Nagykágyán. A ’90-es évektől az érkörtvélyesi és az érvasadi boltok is a székelyhídi szövetkezethez tartoztak – az utóbbi ma is.

Beszélgetőtársam felidézte, hogy a ’90-es évek második felében az említett két nagy részlegnek komoly gondjai lettek, az addigi megrendelők már nem kértek árut, és új üzletfeleket sem sikerült találniuk, ezért a két részleget fel kellett számolniuk. A kisebb részlegeken is ugyanez volt a baj, megrendelők híján lassan-lassan felszámolódott az építkezési és a lakatos csoport is. „Volt egy nagyon nehéz periódus, amelyen átestünk, ekkor – hogy az alkalmazottakat is érdekeltté tegyük – bevezettük, hogy amit megtermeltek, abból fizessék is őket. Ez működött egy ideig, de mivel a költségek állandóan növekedtek, a tevékenység viszont folyamatosan csökkent, nehéz volt működtetni ezeket az egységeket. 2000 után lassan-lassan mind felszámolódtak” – mondta keserűen az elnök.

Nagy veszteség volt ez a szövetkezet számára, hiszen a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató részleg kapuit kellett bezárniuk, szakemberek maradtak munka, a szövetkezet pedig a legjobb részlegei nélkül, melyek sok jövedelmet hoztak valamikor.

Kereskedelmi egységek – bérben

A továbbiakban Faragó László a kereskedelmi egységek gondjairól s nagy részük felszámolásáról is beszélt. A magánkézben levő üzletek megjelenése nagy konkurenciát jelentett számukra.

„Napjainkra minden gazdasági tevékenységünk legyengült, köztük a kereskedelmi is, ebben az ágazatban sokkal kevesebben dolgoznak ma, mint a ’90-es évek elején. Azokon a részlegeken viszont, ahol van tevékenység, elfogadható a teljesítményünk. Azt tudni kell, hogy jogilag is átalakult a fogyasztási szövetkezet, ez nagyon nagy és jó lépés volt, és abban segített, hogy továbbra is fenn tudjuk tartani magunkat. Addig, ha bérbe adtunk vagy eladtunk egységeket, az ellenérték egy részét le kellett adni a megyei szövetkezetnek, és az országos szövetkezet iránt is volt kötelezettségünk. Nagyon sok olyan kormányrendelet jelent meg, mely gátolta a munkánkat. 2005 óta önálló szövetkezet vagyunk – úgymond a magunk ura. Igazából ma is a megyei szövetséghez tartozunk, és azon keresztül az országoshoz is, de alárendeltség nélkül. A megyei szövetség igazgatótanácsának tagja is vagyok. Az országos fórum nemrég úgy döntött, hogy a tíz legjobb eredményt elért szövetkezet vezetői legyenek tagjai az országos igazgatótanácsnak. Először országos tizedik helyezett vezetőjeként lettem tagja a testületnek, a mostani mandátumban pedig már a hetedik helyen vagyunk mi székelyhídiak. Megyei szinten szövetkezetünk a negyedik helyen áll” – mondta az elnök.

Jelenleg a szövetkezetnek 37 alkalmazottja van – a harminc évvel ezelőtti 500 fős létszámhoz képest ez radikális csökkenés. Faragó László a megnövekedett működési költségek ellensúlyozásával magyarázza a létszámcsökkentést. A nem rentábilis kereskedelmi egységeiket, mintegy húszat, bérbe adták vállalkozóknak, ez most közel 20 ezer lej tiszta jövedelmet hoz havonta a szövetkezetnek. „Ebből tudunk kicsit fejleszteni, például a központi étteremben. Nagyon szeretnénk többet is tenni, de ma már nagyon nehéz jól felkészült szakembereket találni. A jók el vannak látva munkával, legfeljebb szabadidejükben dolgoznának, de nekünk olyan munkavállalókra van szükségünk, akikkel minden költséget hivatalosan el lehet számolni.”

A szóba került vendéglőjükről az igazgató elmondta, hogy nagyon sok rendezvénynek ad otthont. „Ha ezek nem volnának, bezárhatnánk az éttermet. Szerencsére annyira nagy az igény rá rendezvényhelyszínként, hogy már 2021-re is vannak lefoglalt időpontok. Az éttermet a székelyhídiak kevésbé látogatják, de mivel itt vagyunk a főút mellett (Nagyvárad–Szatmárnémeti országút – szerk. megj.), sok átutazó betér és fogyaszt. No meg már régóta kínálunk napi menüt, ez ismert lett, és többen is vásárolják” – hangzott el.

A székelyhídiak egykori kedvelt helye, a nyári kertként ismert létesítmény is szóba jött. Évek óta zárva van, ennek okáról kérdeztem Faragó Lászlót. „Nemcsak mi székelyhídiak, de az átutazók is sokan betértek oda, kedvenc helye volt mindenkinek, főleg nyáron, a fák alatti hűvösben fogyasztani valamit. Még a változás után a gyerekeknek kialakítottunk ott egy játszóteret, aztán tekepálya építését is terveztük, hogy még népszerűbbé tegyük. Neves énekeseket hívtunk meg, hogy szórakoztassák a közönséget. Ott akartam kialakítani egy amolyan lakodalmas házat, ez végül nem jött össze, mert a helyiséget el kellett adni. Én hallani sem akartam erről, de végül külső nyomásra megvásárolta az akkori bérlő, aztán továbbadta, s most elhagyottan áll a kastély árnyékában”. Ezt már csak mi jegyezzük meg: nagy kár!

Szakember kerestetik

Arról is beszéltünk, hogy mi történt, mi történik azokkal a helyiségekkel, amelyekben az egykori cipőrészleg vagy a varroda működött. Üresen állnak-e a hatalmas csarnokok? – kérdeztem. Egy ideig mind bérbe volt adva, s az elnök hosszan sorolja a bérlőkkel felmerült gondokat. Egyszerűen nem fizették ki a bérleti díjat, volt olyan is köztük, akit nem lehetett elérni, amikor el akarták számoltatni. A helyiségek ma üresen állnak. Egy bérlő érdeklődött, ő szakmunkásokat is keresett volna, hogy beindítsa vállalkozását, de senki sem jelentkezett.

„A szakemberhiányt mi is érezzük – panaszolja Faragó László. – A megmaradt egységeinkbe nem találok üzletvezetőt, a jól működő pékségünkbe péket, vagy pincért, szakácsot, és sorolhatnám. Nagy hibának tartom, hogy megszüntették a szakiskolákat, a fogyasztási szövetkezetek által működtetett szakmai képzéseket. Egy időben fiatalokat küldtünk szakiskolába, szerződést kötöttünk velük, s tanulmányaik befejeztével hozzánk jöttek dolgozni.”

Elhangzott még, hogy Székelyhídon nagyon gyenge a vásárlóerő, hiszen itt nincsenek jól menő gyárak, üzemek, ahol a munkások jól keressenek. No meg Székelyhídon is megjelentek a nagyobb üzlethálózatok, főleg az élelmiszert forgalmazók, s ezek elcsábítják a vásárlókat. A szövetkezet keretében most öt bolt működik.

A pékségükben sütött kenyeret a megye több településén forgalmazzák, köztük Nagyváradon is. Faragó László a sok gond ellenére is bízik abban, hogy a szövetkezet tovább fog működni, az általuk előállított jó minőségű termékekre lesz igény.