Községi utakat újít fel a Bihar Megyei Tanács

Megszavazta Bihar Megye Tanácsa, hogy az új közigazgatási törvény nyújtotta lehetőséget kihasználva községi utakat is felújítson az idén. Erre a célra 11,6 millió lejt el is különített a képviselőtestület, így számos település között újulhatnak meg a helyi kezelésben lévő utak – hangsúlyozta Pásztor Sándor, a megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke.

A Bihar Megyei Tanács költségvetéséből korábban már jelentős forrásokat különítettek el mintegy 130 kilométernyi megyei útszakasz teljes felújítására, ami példátlan mértékű infrastruktúrajavító kezdeményezés Bihar megyében. Mielőtt az RMDSZ átvette volna a megyei tanács vezetését, évente csupán 13-15 kilométernyi út aszfaltozására biztosítottak forrásokat. A megyei utak javítása a nyár elején elkezdődött és jó ütemben halad, az Érmellék magyar községeit érintő utakon már dolgoztak az útjavítók.

A mostani megyei tanácsi döntés értelmében „először nyílik lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok kezelésébe tartozó utakra költhessen pénzt a megyei tanács” – magyarázta Pásztor Sándor. A tanácselnök hangsúlyozta: „A községeknek az utak karbantartása olyan nagy terhet jelent, hogy ezt nem tudják vállalni”. A beruházásokra évente rendelkezésre álló keretük többszörösét kellene az utakra költeni. Emiatt számos községi (drum comunal, vagyis DC jelzésű) út állapota leromlott, az emberek pedig joggal panaszkodtak a helyenként áldatlan állapotokra.

A megyei tanács RMDSZ-es elnöke kiemelte, idén összesen több mint 70 km hosszan újítják fel a községi utakat, és ezek kiválasztásakor az volt a fő szempont, hogy – nyilván a felújítást megkívánó állapot mellett – településeket kössenek össze. Az Érmelléken, a Hegyközben számos utat sikerül tehát újraaszfaltozni. Kiemelkedő beruházás zajlik majd Csatár községben, mondta  Pásztor Sándor, a Hegyközcsatár–Hegyköztóttelek–Siter–Sitervölgy út (11,9 kilométer) teljesen megújul, erre Csatár község számára 2,14 millió lejt juttat a megyei önkormányzat, így miután a Nagyvárad–Csatár közötti megyei utat már rendbe tette a Bihar Megyei Tanács, egészen Sitervölgyig megoldódik az akadálymentes közlekedés a Hegyköz fő útján.

Ugyancsak nagyon fontos beruházás zajlik majd Székelyhíd határában, itt az érmelléki kisvárost Kerekivel összekötő (2 km), illetve a Kiskereki és Érkeserű (6,61 km), Nagykágya és Csokaly (2,45 km), valamint az Érolaszi és Érköbölkút (2,95 km) közötti út újul meg. Székelyhíd közel 1,5 millió lejt kap útfelújításra a megyei tanácstól. Bihardiószegen a községközpont és a létavértesi határátkelő között húzódó községi utat (4,2 km) újíthatják fel 756 ezer lejből, továbbá új aszfaltréteg kerül a Szentjobb–Csanálos (4 km), Margitta–Magyarkéc (3,86 km), Hegyközszáldobágy–Hegyközújlak (5 km), Illye–Mezőbaj (2 km), Érköbölkút–Érfancsika (1,33 km), Szalacs és Szatmár megye határa (4,1 km) közötti utakra is.

Közlemény

2019.08.02
Galéria