Van már leltára a megyének

Május 30-án, csütörtökön tartották a Bihar Megyei Tanács e havi rendes ülését – vegyes eredményekkel.

A tanács napirendjén lévő határozattervezetek kapcsán meglepő eredmények is születettek: a jelenlévő 33 tanácstag egyhangúlag elfogadta a megye köztulajdonának leltárát (ezt, akárcsak a magántulajdon leltárát, a 2016-os helyhatósági választás óta módszeresen szabotálták a liberálisok, utóbbi tervezetet most is elkaszálták). Ennek azért van jelentősége, mert a megyei hulladékgazdálkodás gyakorlatba ültetéséhez volt rá szükség.

Hosszas, olykor személyeskedő vita után a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtérhez kapcsolódó határozattervezeteket 18 igen és 15 nem szavazat mellett el, így egyrészt felállhat a reptér teljesítményét értékelő bizottság, másrészt elfogadták a reptér idei költségvetését is.

A liberális pártiak megbuktatták ugyanakkor azt a határozattervezetet, amely lehetővé tette volna, hogy a Szigligeti Színház és Regina Maria Színház is használhassa a Nagyváradi Állami Filharmónia koncerttermét. Mivel egy uniós pályázat révén a színházban hamarosan elkezdik a hang- és fénytechnika korszerűsítését, illetve a forgószínpad beépítését, a teátrumban nem lehet majd előadásokat tartani. A jelenlegi színházi évad hamarosan lezárul ugyan, de az őszi évadkezdéskor így egyelőre nincs nagyszínpadi játéklehetőség. A filharmóniában egyébként a színház felújításakor már játszottak a társulatok. Érdeklődésünkre Pásztor Sándor megyei tanácselnök elmondta: egyelőre még van idő, és a következő havi ülésen mindenképpen újra napirendre tűzik a kérdést.

Szintén átment a megye és az annak alárendelt intézmények költségvetésének módosítása, itt a környezetvédelem kategóriából különítettek el négymillió lejt, melyből a megyei önkormányzat kifizeti hozzájárulást az Ecoland Közösségközi Fejlesztési Egyesületnek.

2019.05.30
Galéria