Tudnivalók a vasárnapi választásról és népszavazásról

Május 26-án tartják meg Romániában az európai parlamenti választást, ugyanakkor az államfő népszavazást is kiírt erre a napra. A külföldön tartózkodók a külképviseleteken szavazhatnak.

Vasárnap reggel 7 órától este 9-ig várják a nagykorú román állampolgárokat az ország minden településén és az állam külképviseletein berendezett szavazókörökben. A kettős állampolgárok itthon szavazzanak.  Botházy Nándor, az RMDSZ nagyváradi szervezetének ügyvezető elnöke és Meleg Vilmos elnök tartott tegnap sajtótájékoztatót a témáról.

Személyi igazolványukkal bárhol az ország területén leadhatják szavazatukat az EP-választáson a román állampolgárok, de lakóhelyükön csak a kijelölt szavazókörben – hangsúlyozta Botházy Nándor. Nem kell tehát emiatt elnapolni például a hétvégi túrát vagy a vidéki látogatást. A nagyváradiaknak – főleg az Őssiben, a Rogériuszon vagy Újvároson lakóknak – érdemes utánanézniük, hogy pontosan hol, mivel a helyhatóság bizonyos szavazóköröket átköltöztetett, másoknál megváltoztatta az utcák hovatartozását, illetve újakat is kialakított. Itt tájékozódhatnak.

A népszavazás is ugyanazokban a szavazókörökben zajlik majd le, ezért három külön urnát állítanak fel – a népszavazás két kérdésének egyet-egyet és a harmadikat az EP-voksolás szavazólapjainak –, de akkor sem veszíti érvényét a szavazat, ha véletlenül nem a megfelelő urnába kerül.

A referendum egyik kérdése arra vonatkozik, hogy egyetért-e az állampolgár azzal, hogy ne kaphassanak közkegyelmet vagy elnöki kegyelmet a korrupciós bűncselekmények elítéltjei. A másik kérdés bonyolultabb: Arra lehet igent vagy nemet mondani, hogy megtiltsák-e a kormánynak sürgősségi kormányrendeletek kibocsátását korrupciós vagy büntetőjogi ügyek tárgyában, illetve hogy az ilyen rendeletek megtámadhatók legyenek az Alkotmánybíróságon. A szavazók eldönthetik, részt vesznek-e a referendumon és/vagy az EP-választáson, ha mindkettőn igen, akkor 3 szavazólapot kapnak, ha csak a népszavazáson, akkor 2-t, ha pedig csak az EP-voksoláson, akkor egyet.

Legyenek figyelmesek – intett mindenkit Botházy Nándor –, ellenőrizzék, hogy a szavazólap hátulján ott legyen az ellenőrző kerek bélyegző nyoma, de belül ne legyen VOTAT feliratú pecsét! Érvényes vokshoz a szavazáskor a pecsétet a kívánt válasz/párt keretén belülre üssék, lehetőleg ne üssön át a tinta több lapra. Az EP-válastási szavazólap 3. oldalán, jobb oldalt alul találják meg az RMDSZ listáját. Ha rendellenességet észlelnek, azt jelezzék a szavazóköri elnöknek, de értesítsék a Szövetséget is a Bihar megyei szervezet titkárságának 0259/432–884-es telefonszámán.

Mozgóurnát is igényelhetnek ezen a számon legkésőbb szombat délután 4 óráig. A kérvényhez mellékelni kell orvosi igazolást is arról, hogy az illető nem tud maga eljutni a szavazókörbe. Aki elmegy a szavazóhelyiségbe, de egészségi okok miatt egyedül nem tudja leadni a voksát (rosszul lát, nem mozgatja jól a kezét stb.), az vigyen magával kísérőt; joga van a segítség igénybe vételéhez, de az urnabiztosokat nem kérheti meg erre!

A Központi Választási Iroda a honlapján (http://europarlamentare2019.bec.ro)folyamatosan szolgáltat majd adatot a részvételi arányról, akár szavazókörökre lebontva is. Az eredményre feltehetőleg hétfőig várni kell – vagy még tovább is. A voksolás előtti napon, tehát szombaton kampánycsend lesz, vasárnap pedig csak a mozgósítás érdekében lehet kampányolni.

„Európa változni fog, tőlünk függ, hogy merre. Mindenki jöjjön el szavazni” – tette hozzá a tisztségviselő.

2019.05.23
Galéria
Meleg Vilmos és Botházy Nándor mindenkit a voksoláson való részvételre buzdított
Egy minta az EP-választási szavazócédula 3. lapjáról