A város első szecessziós ingatlana
A XIX. század utolsó évtizedét az építészetben a gyökeres megújulás igénye jellemzi. Az új stílustörekvésekkel kapcsolatban általánosan használatos fogalom, a szecesszió a bécsi szecessziós mozgalmon kívül a köztudatban általában a hagyományos felfogástól elszakadni vágyó művészi törekvéseket jelöli meg. Híveinek felfogásában csupán a kiindulópont közös: a történeti stílusok tagadása, a régi kánonok elvetése. A továbblépést azonban csaknem annyiféleképpen képzelték el, ahány nagy művészegyénisége volt ennek az áramlatnak.
Nem egységes stílus
A XX. század hajnalán a történeti stílusok tagadása mellett az építésztársadalmat a gyökeres megújulás óhaja vezérelte. Az új stílustörekvéseket a szecesszió gyűjtőfogalmával szokták jelölni annak ellenére, hogy ez nem egy egységes stílus. Amit a mindennapi használatban szecessziónak nevezünk, az valójában e stílus egyik irányzata által bőven alkalmazott díszítés. Erre mondták a szecesszió bírálói azt, hogy miközben a történeti stílusokra jellemző épületdíszek a szerkezetből adódnak, éppen ezért szervesen hozzátartoznak az épülethez, addig a szecessziós díszítések a falakra applikáltak, többségük nyugodtan leszedhető anélkül, hogy az épületben kárt okozna.
Ma már, több mint egy évszázad távlatából nem kérdőjelezhető meg a szecessziós stílus létjogosultsága, illetve az, hogy az ebben a stílusban alkotó, valóban tehetséges építőművészek nem feledkeztek meg az alaprajz fontosságáról, miközben korszerű, funkcionális és szerkezeti megoldásokat követtek, és függetlenek voltak az alkalmazott ornamentikától.
A változások iránti igény lényegét tekintve egységes stílusban kezdett formát ölteni, s ez országonként többféle elnevezést kapott: Angliában többnyire „modern style” vagy „liberty”, Franciaországban és Belgiumban „art nouveau”, Németországban „Jugendstil”, Ausztriában „sezession”, Itáliában „stile liberty”, Spanyolországban „modernismo”, Magyarországon is „szecesszió”. A magyar nemzeti szecessziós építészet legnagyobb alakja kétségtelenül Lechner Ödön volt. Követőinek több csoportja alakult ki, és kezdetben mesterükhöz megtévesztésig hasonló alkotásokat hoztak létre, majd a XX. század első évtizedének derekától saját felfogásuk irányában haladtak tovább, különálló jellegzetességekkel. Külön csoportot alkottak az úgynevezett „fiatalok” – Kós Károly, Thoroczkay Wigand Ede, Zrumeczky Dezső és társaik –, ők Erdély népi építészetének szépségeit tárták fel.
A szecesszió meghatározó szerepet játszik az európai stílusváltások közismert menetében. A nagyváradi szecesszió nem vonatkoztatható el az európai, illetve magyarországi hasonló stílusirányzatoktól. Nagyvárad épített öröksége igen gazdag szecessziós építészeti emlékekben, s ezen ingatlanok nagy többsége műemléki védettség alatt áll. Az már más kérdés, hogy egy részük nincs értékének megfelelően karbantartva, állaguk leromlott, mielőbbi szakszerű, hiteles, hathatós restaurálást, felújítást igényelnének.
A századfordulós építészet és ezen belül a szecesszió végpontját az 1914-es évszámmal jelölhetjük – állapította meg Gerle János. Az a néhány 1919 utáni példa, amely e szellemben született, általában inkább a századfordulós gondolkodás torzképe, hiszen annak szellemiségétől elszakadva, formális, csak a felületeket érintő utóhatásról van szó. Nagyvárad esetében Szeghalmy Bálint 1946-ban készítette el a réti református templom tervét a Kós Károly nevével fémjelzett szecesszió jegyében.
A szecesszió bizonyos szempontból a modern építészet előfutárának is tekinthető, amely csakhamar az egyszerű, geometrikus formát, a dísztelen, sima homlokzatot hozta létre. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az első világháború után a mértani szigort szem előtt tartó, funkcionalista vagy az organikus racionalizmus jegyében született modern építészet – amely architektúrájában az egyenes vonal tisztaságát és az ívek dinamizmusát alkotta meg, miközben az új anyagokat a természetből vett anyagokkal kombinálta – szinte alig hagyott nyomot maga után Nagyváradon. De egyelőre maradjunk a szecessziós építészetnél, s azon belül is annak első váradi képviselőjénél.
Spiegel Frigyes szecessziós lakóháza
Spiegel Frigyes budapesti építőművész első és egyetlen szecessziós stílusú nagyváradi alkotása, a Sonnenfeld-ház 1899-ben épült az egykori Nagysándor József utca 7. szám alatt. Szokatlan és úttörő volt akkor még a váradiak szemében ez a stílus. A Nagyváradi Napló 1899. március 23-i számában Szecessziós világ Nagyváradon címmel egy névtelen újságíró is a következőket írta: „Sonnenfeld Adolf úr volt olyan bátor szembeszállni a konzervatív ízléssel és a Nagysándor utcában olyan házat építtetni, mely pitoreszk díszítéseivel, eredeti beosztásával sok disputára adott alkalmat. A lépcsőktől kezdve a vasrácsokig mindenütt görbe, figurális motívumokat találunk. Hanem amilyen eredeti a Nagysándor utcai szecesszionista ház külseje, épp olyan praktikus a berendezése, ami nem kevésbé érdemes a megcsodálásra. Igazán csodálkozunk azon, hogy még nem akadt élelmes vállalkozó, aki szecesszionista kávéházat épített volna…”
A műépítész végzettségű Spiegel Frigyes iparművész, díszlettervező és bútortervező is volt. A váradi lakóház megtervezésére vélhetően családi kapcsolata révén kapott megbízást, ugyanis Sonnenfeld sógora volt. És bár a szecesszió egyik legjelesebb magyarországi képviselőjének tartják, azután, hogy a Tanácsköztársaság leverése után 1920-ban Nagyváradra emigrált – és itt több bérházat, belső berendezést is tervezett –, már szakított a szecesszióval.
Ittlétének három éve során dokumentálható az általa tervezett Magyar Általános Hitelbank épülete (1922) a Szaniszló (M. Eminescu) utca 3. szám alatt, illetve lakóháza az Alapi (Postăvarului) utca 13. alatt 1923-ból. A világháború előtt ő tervezte Nagyváradon a Konrád-házat (1910) a Teleki (Primăriei) utca. 6. szám alatt, a Markovits–Mathézer-házat (1911) a Nagysándor József (Aurel Lazăr) utca. 21. szám alatt, a Weiszlovits-palotát (1912) a Fő utca 15. szám alatt, a Sonnenfeld-palotát (1912) a Szilágyi Dezső (Moscovei) utca 8. szám alatt, illetve a Székely-féle bérpalotát (1912) az Úri (Ciorogariu) utca 28. szám alatt. Ezek a bérpaloták már nem a szecesszió jegyében születtek. 1923 után Spiegel Frigyes visszatér Magyarországra, de már az ottani munkáinál is szakított a szecesszióval.
