Nagyszalontai festőművészt díjaztak

KÖTELES RÓBERT PÁL nagyszalontai képzőművész nemrégiben megkapta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat. A jeles kitüntetés kapcsán többek között gyermekkoráról is kérdeztük az alkotót.

Már középiskolásként részt vett alkotásaival csoportos kiállításokon Köteles Róbert Pál, például Aradon, Németországban. Családjában korábban is voltak hobbifestők, mint például a nagynénje, Ladányi Éva. A középiskola után az egyetem következett a tehetséges fiatal számára, 1998-ban sikeresen be is fejezte. A Temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karán, festészet szakon diplomázott. Első önálló kiállítása Bukarestben volt 2005-ben.

Mikor vett először a kezébe palettát és ecsetet?

– Apukám 6 vagy 7 éves koromban vett egy újságot, ebből másolgattam Mickey egeres rajzokat. Arra törekedtem, hogy minél jobban hasonlítson az a másolat az eredetire. Nem hagytam magam, ezzel kezdődött a festészet iránti szenvedélyem.

Milyen stílusirányzatot képvisel?

– Azt mondják, hogy úgynevezett konceptuális festőművész vagyok, mivel mindig megszületik bennem egy olyan gondolat, ami inspirálja az alkotási folyamatomat. Mindig megtalál egy olyan ötlet, intuíció, amit követek az alkotás során.

Melyik művére a legbüszkébb?

– Minden művem, ami az elképzelésemnek megfelelően sikerült, különös lelki örömöt adott és ad. Büszke igazából a kiállításokon vagyok, hiszen ekkor tudom átadni az alkotásaimat szemtől szembe a közönségnek.

Hogyan képzeljük el az alkotás folyamatát? Mi zajlik önben festés közben? Milyen érzéssel tölti el maga az alkotás?

– Nem a környezetből nyerem az inspirációt, hanem az alkotásaim nagy részében megjelenő rácsszerkezetekben lévő lehetőségeknek köszönhetően. Ez az adott felület felosztásával jön létre. Egy négyzetet osztok fel négy irányban, amit aztán ugyanígy folytatok, míg a felosztás szinte apró darabokra szedi szét a felületet.

Milyen érzés volt megkapni az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat?

– Lámpalázas voltam. Nem számítottam rá, és nagyon nagy meglepetés volt számomra. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezzel a díjjal jutalmazták a munkásságomat. A díjátadó nagyon színvonalasan volt megszervezve. A laudációmat a Temesváron élő műkritikus és helytörténész, Szekernyés János írta, ő a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári fiókjának elnöke.

Hol találkozhatunk az ön munkáival legközelebb?

– Jelenleg két alkotásom van Bukarestben csoportos kiállításon, az egyik a Kortárs Képzőművészeti Múzeum (Muzeul de Artă Recentă) időszakos tárlatán, a másik az Anca Poteraşu Galériában.

Mi a kedvenc szabadidős foglalkozása?

– Lett mostanában egy új hobbim: órákat szedek szét, javítok meg és rakok össze. Az órák egy bizonyos részét tűzzománccal befedem, így személyesebbé alakítom őket.

Végezetül mit vár ettől az esztendőtől?

– Mint ahogy ez a díj is kellemes meglepetésként ért, remélem, az év további része is kellemes meglepetéseket tartogat számomra. Konkrét elvárásom nincs, bízom benne, hogy minden a lehető legjobban alakul az életemben.

2019.04.21
Galéria
Köteles Róbert Pál, Nagyszalonta elismert alkotója
Egy és ugyanazon alkotás különböző fényviszonyokban…
...megváltoztatja a színét. Ez a kép jelenleg az Anca Poteraşu Galériában látható
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke adta át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat