Kultúra és jótékonyság egy úton jár

Székelyhídon az idén 11. alkalommal megtartott magyar kultúra napi jótékonysági bál az előzőekhez hasonló forgatókönyv szerint zajlott le. A műtárgyak árverésének bevételét a Gyermek Jézus Otthon fenntartására fordítják.

Böjte Csaba ferences szerzetes 60. születésnapját (január 24.) neveltjei körében akarta megünnepelni január 26-án, így a hagyományos székelyhídi jótékonysági bált egy héttel előbbre hozták. Ezzel együtt kiemelkedő eseménye volt a magyar kultúra ottani ünnepének, mely már a bált megelőző este elkezdődött. A helyi cukrászdában, ahogy tavaly is, Marosán Csaba kolozsvári színművész Akarsz-e játszani? című előadóestjét tekinthette meg a nagyérdemű.

A jótékonysági bál délelőttjén Böjte Csaba meglátogatta a helyi Gyermek Jézus Otthon lakóit, s ők nem is egy, hanem hat tortával kedveskedtek mentoruknak. Kedves ötletként – a szerzetes életkorát a magukéhoz közelítendő – a torták mindegyikére egy-egy tízes szám került. A római katolikus templomban a fiatalok számára celebrált miséjén a szerzetes meghirdette a Mennyei Atya évét, ez egy szent utazás az Istenről szóló történeteken keresztül. Erre a szent és ökumenikus jellegű cselekedetre invitálta az est folyamán a bálozókat is, hiszen a szentekhez való viszonyulásban vannak ugyan nézetkülönbségek a felekezetek között, de a Mennyei Atya tekintetében azonos a véleményünk – vélekedett Böjte Csaba. Szólt a gyermekek befogadásának kezdetéről is, amikor ez nem akaródzott számára. De amint szembesült az ige soraival, Jézus szavaival – ha valakit befogadtok az enyéim közül, engem fogadtok be –, már nem volt apelláta: engedelmeskedett az elhívásnak. Ez a kereszténység lényege: meghallani, ha szól hozzánk az Isten. Ekként cselekedtek a zeneszerzők, a költők és mindannyian, akik az Ő szavát jelenítik meg. Ennek nyomán elmondható, hogy a kultúránk az életből fakad, és életre vezet bennünket – összegezte mondandóját Csaba testvér.

Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere egy-egy pohár pezsgővel kínálva köszöntötte a bál helyszínére, a városi múzeumba érkezőket. Elegáns párok jöttek sorra, ízlésesen díszített vacsoraasztalokhoz irányították őket. Közben a President zenekar andalító zeneszámokat játszott. Majd Béres Csaba, Böjte Csaba, Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke és Nagyfalusi Éva, a helyi gyermekotthon vezetője kíséretében bevonultak a gyermekotthon lakói. Jelenlétük nem volt véletlen, hisz a kulturális-jótékonysági est bevételét minden évben a Gyermek Jézus Otthonnak adományozzák.

Marosán Csaba ezúttal konferanszként jeleskedett. A polgármester megnyitóbeszédében elsőként a szervezőknek, segítőknek mondott köszönetet, majd a jelenlévőket üdvözölve elmondta, hogy öt országból érkeztek a bálozók. Külön köszöntötte Horváth Annát, a bál fővédnökét, aki szerinte fényt gyújtott, fáklyát tartott az erdélyi magyar politikai életben, tartásával, emberségével az elmúlt időszakban mindenkinek reményt adott. Béres elmondta, szolidaritásukat fejezték ki azzal, hogy a meghurcolt volt kolozsvári alpolgármestert kérték fel a bál fővédnökének.

A Magyarock Dalszínház művésze, Tihanyi Dániel, a bál kulturális védnöke segédletével a gyermekek énekcsokorral köszöntötték a jelenlévőket, majd Horváth Anna lépett a mikrofonhoz. Beszédében az összefogásra, az egymásrautaltságra hívta fel a figyelmet, ezekre fokozottan szükség van a széteső, individualista társadalmakban, ahol fellazulnak az emberi kapcsolatok. Kisebbségként különösen érezzük sebezhetőségünket, amikor egyre nehezebb az embereket jó ügyek mellé állítani. Ennek ellenére, ilyen körülmények között is kell egy jobb világot nemcsak álmodnunk, de vállalnunk is az ahhoz vezető utat. Mindezek cselekvőjeként Böjte Csabát említette, akinek erőt, hitet sugárzó életútja feltölt a hétköznapokra.

A szavak súlyát oldandó, Tihanyi Dániel produkciója következett, utána Szabó Ödön parlamenti képviselő szólt a bálozókhoz. A politikus tanmesének beillő története lélekerősítőként hat, amikor már álmainkat, céljainkat veszni látjuk. Hisz gyakorta éppen ilyenkor jön el egy sokkal nemesebb feladat, ahogyan az a három fáról szóló történetben is elhangzott. Szabó a szerzetes életútjára utalt ezzel, Böjte Csabának sikerült „bölcsőt” alkotnia az árvák számára, lecsendesítette a gyermekek lelkében dúló viharokat, szeretete által pedig megláttatta Istent.

Béres Csaba maga is felköszöntötte hatvanadik születésnapja alkalmából Böjte Csabát, akit a bálozók hosszasan megtapsoltak. A szerzetes beszéde (fentebb idéztük) és a Himnusz eléneklése után a Béres Csilla vezette Zajgó Néptáncegyüttes kis táncosai és a helyi Tini Dance Center tagjai kerekítettek kedvet a bálozáshoz. Közben sürögtek-forogtak a felszolgálók, hangzatosabbnál hangzatosabb nevű, ízletes étkeket szolgáltak fel a vendégeknek. Inkognitóban dolgozott a zsűri, kereste, ki legyen a bálkirálynő. Nemcsak a szépséget, az öltözéket pontozták, hanem a tánctudást, a vendégek közötti sürgölődést, a mosolyt, a spontán varázst is. A korona végül Szilágyi Cynthia Natália fejére került, udvarhölgyekül Gherdán Brigitte-et és Füzesi Mónikát választották.

A hagyományokhoz híven a felajánlott képzőművészeti alkotásokat és egyéb értékes tárgyakat árverésre bocsátották. Az aukcióból befolyt 27 100 lejt a Gyermek Jézus Otthon kapta meg. A legdrágábban, 6500 lejért elkelt festmény, Börcsök Attila Himnusz című alkotása mostantól dr. Pintér Andrea gyűjteményét gyarapítja. A magyarországi festő munkáját Kondásné Erdei Mária, Nyíradony polgármestere ajánlotta fel.

Már hajnalodott, a teremben még javában tartott a kulturált szórakozás. Karácsonyi díszkivilágításban pompázott a városközpont, a park kopár fáira titkon hóruhát szabott az éjjel. Széllibbentette hópelyhek pörögve keringtek a zene ritmusára.

2019.03.26
Galéria
Mise után a római katolikus templomban
Több mint 27 ezer lej gyűlt össze az aukció során
A gyermekotthon gondozottait is megismerhették az adományozók
Béres Csaba, Böjte Csaba, Horváth Anna és Szabó Ödön
A Zajgó kis néptáncosai is felléptek
A bálkirálynő, Szilágyi Cynthia (középen) és udvarhölgyei: Gherdán Brigitte (baloldal) és Füzesi Mónika (jobbra)
Tizenegyedszer tartották meg a jótékonysági bált
Hangulatos környezetben, a helyi cukrászdában lépett fel Marosán Csaba