Szentjobb

Fedezzük fel Bihar megyét kerékpáron – A bor útja

A Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség (Agenția de Management al Destinației Bihor) és a Bihar Megyei Tanács közös szervezésében június 10-én kerül sor a Fedezzük fel Bihar megyét kerékpáron elnevezésű eseményre. A kerékpár szerelmesei ezúttal az Érmellék és Berettyó-vidék jelentősebb szőlő- és bortermelő településeivel ismerkedhetnek meg, ezért a biciklis túra A bor útja nevet kapta.

Gyermekfilharmónia vezette fel a huszárportyát

Január elején ismét nyeregbe pattantak a hagyományőrzők a Szentjobbon tizedik alkalommal megrendezett partiumi lómozgató huszárportyán. Az embert és lovat próbáló csikorgó hidegben való poroszkálás előtti estén lélekemelő esemény zajlott a szalárdi református templomban.

Az élet fája Szentjobbon

Gyönyörű tavaszi napsütésben ünnepelte a márciusi ifjakat és az 1848-as forradalom kitörésének 168. évfordulóját a szentjobbi református templomkertben összegyűlt magyar közösség március 13-án.

Nemzedékek kézfogása

Az idősek világnapja alkalmából a nagyváradi Szent Erzsébet Idősotthon néhány lakója látogatta meg a szentjobbi Szent István Szociális Központban nevelkedő gyermekeket.

Huszárrendezvényekkel indult az új év

A 2015-ös esztendő gazdag programsorozatot ígér a huszárhagyomány-őrzők számára. Az év első szombatján lómozgató téli portyán vettek részt, majd hajdú-kuruc-huszár közgyűlésre toboroztak. Aradra is várják a partiumi huszárokat, ahol március 15-én a Szabadság-szobornál tartandó ünnepségen vesznek részt.

Jó hangulatú borverseny Szentjobbon

Szinte már eladóvá cseperedett a szentjobbi borverseny a maga 17 évével, már ha egy ilyen rendezvény lehet egyáltalán nőnemű. Szőlőfajta és bor bizony lehet, elég csak a leánykára, a fekete leánykára vagy a közkedvelt királyleánykára gondolni.

Szentjobbon mindig nyitva a templomajtó

István király jobbjának őrző faluja, Szentjobb, az ereklyementő Mercurius apátnak köszönheti nevét, mint ahogyan a szőlő- és bortermelő vidékké emelkedését a korabeli szerzeteseknek, akik megtanították a helybelieket erre a mesterségre.

Ahol életforma az állatszeretet

Már nagyot ásít a délután, amikor Szentmiklós irányából, füzek övezte lejtős úton csordogálunk Szentjobb felé. Mielőtt balra kanyarodna az „aszfaltkígyó”, minden politikai célzat nélkül jobbra startolunk, veserázó zötykölődéssel téve változatosabbá az utat a Szent Jobbot hajdanán rejtegető Mercurius falujába.

Befogadta Szentjobb a gyermekotthont

Lassan másfél évtizede lesz annak, hogy a berlini római katolikus érsek környezetéből elindult az az ökumenikus kezdeményezés, amelynek eredményeként 2006-ban Szentjobbon létrejött a Caritas Szent István Szociális Központ. A létesítmény útját egyengető alapítvány kuratóriumi tagját, dr. Földes Bélát kísértük el egy gyors vizitre.

Oldalak