Szalárd

A magyar reformációnak faragtak emléket

Idén ünnepeljük az 500 éves reformációt, és ugyanebben az évben 450 éves a magyar reformáció. Ez utóbbinak állítottak emléket egy hatszor két méteres, fából faragott domborművel a IV. Partiumi Fafaragó Tábor résztvevői.

Gyermekfilharmónia vezette fel a huszárportyát

Január elején ismét nyeregbe pattantak a hagyományőrzők a Szentjobbon tizedik alkalommal megrendezett partiumi lómozgató huszárportyán. Az embert és lovat próbáló csikorgó hidegben való poroszkálás előtti estén lélekemelő esemény zajlott a szalárdi református templomban.

Fiatal, de tapasztalt lelkész jött Szalárdra

VARGA BOTOND református lelkipásztor nemrég érkezett családjával Szalárdra, hogy elfoglalja az ottani megüresedett lelkészi állást. A nagyváradi születésű tiszteletes szolgált már messzi vidékeken segédlelkészként, kis és nagy gyülekezetekben.

Az idős kor a nyugalomról és a kényelemről szóljon

Szalárdon járt szerdán Szabó Ödön parlamenti képviselőjelölt. A Szalárdot, Hegyközszentimrét és Jákóhodost magában foglaló, Nagy Miklós polgármester által vezetett község azon kevesek közé tartozik, ahol nem csökken, hanem nő a lakosság száma. Innen nem elmennek, hanem inkább visszatérnek a fiatalok, mert lassan minden adott lesz ahhoz, hogy ugyanolyan minőségű életet éljenek, mint egy fejlett városban.

Hatszáz éves a templom Szalárdon

Ünnepre hívták a harangok szeptember végén a szalárdi reformátusokat, akik templomuk 600 éves fennállását ünnepelték. A bensőséges hangulatú istentiszteleten vette fel a helyi nőszövetség Igaz Mária nevét. A templom történetéről BORZÁSI GYULA parókus lelkész beszélt lapunknak.

„Faidomárok” Szalárdon

A szalárdi SIPOS BÉLÁRA atyai „hagyatékként” testálódott a vésés-faragás mestersége, amit igyekezete szerint lélekkel, érzelmekkel emel művészi fokra. Kezdeményezésére Biharban alkotótáborokba gyűlnek a forgácsröppentők.

Turisztikai központot avattak Hegyközszentimrén

„Könnyű támogatni és segíteni céljai elérésében azt a közösséget, amelynek tagjai együtt tudnak álmodni és tervezni” – hangsúlyozta KELEMEN HUNOR, az RMDSZ szövetségi elnöke, államelnök-jelölt Hegyközszentimrén az idegenforgalmi információs központ október 12-i, vasárnapi avatásán.

Szalárdra húzta a szíve

KNECHT JÓZSEF plébános a Szatmár megyei Mezőfényen született 1952. december 6-án, ott végezte el az elemi iskoláit, majd a gyulafehérvári kántoriskolában és a teológián folytatta tanulmányait. Bihar és Szilágy megyei kitérőkkel, kilencévnyi bugaci szolgálat közbeiktatásával ismét elfoglalhatta a szalárdi plébániát.

Oldalak