Búcsú, gyűjtés, vesperás, szentségimádás

A Szent Márton Idősotthon kápolnájának búcsúja

„Nincs jövője annak a népnek, amely nem vigyáz időseire, nem gondoskodik róluk, mert elveszíti emlékezetét, kitépi gyökereit.” (Ferenc pápa) November 13-án, hétfőn 12 órakor a nagyváradi Szent Márton Idősotthon lakói és alkalmazottai körében Böcskei László megyés püspök mutatja be az intézmény kápolnájának búcsús szentmiséjét. Utána a főpásztor meglátogatja az otthon fekvőbetegeit is.

Szent Erzsébet-gyűjtés

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye templomaiban idén is megtartják a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtést, amely egybeesik a Ferenc pápa által meghirdetett szegények világnapjával. A hívek adományaiból a katolikus karitász még több rászoruló számára szeretne meleg ebédet biztosítani, különösen a közelgő hideg, téli napokon. Bárki, aki e célra szeretne adakozni, megteheti november 19-én, vasárnap az egyházmegye római katolikus templomaiban vagy a nagyváradi katolikus karitász székhelyén (Ion Creangă tér 2.) naponta 8–14 óra között. Megjegyzendő, hogy a tavalyi gyűjtés eredményeként, a hívek adományainak köszönhetően a megyeszékhelyen megduplázódott az ellátottak száma, míg egyházmegyei szinten közel ötvennel többen kaptak meleg ételt a katolikus karitásztól a téli hónapokban. Idén is számítanak a nagylelkű emberekre, hogy minél kevesebben várják üres gyomorral az ünnepeket.

Szentmise a Vártemplomban

November 19-én, a hónap harmadik vasárnapján 16 órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperás) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban.

Szentségimádás Szilágysomlyón és Tótiban

November harmadik vasárnapján,19-én Szilágysomlyón és Tótiban lesz a híveknek lehetőségük az egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni.