Európa élvonalában az U20-as kosarasok

Hét év alatt négy rangos kosárlabda-kontinenstornának adott otthont a nagyváradi Antonio Alexe Sportcsarnok, ám az idei megmérettetés volt az első, amely a házigazda román válogatott sikerével zárult. Júliusban B divíziós férfi utánpótlás Európa-bajnokságot rendeztek Nagyváradon.

Elsőként 2011-ben az U18-as női Európa-bajnokság A divízióját látta vendégül a Pece-parti Párizs, három évvel később, 2014-ben ugyanazon korosztály B divíziójának csapatai léptek pályára Váradon. Két esztendeje a magyar–román közös rendezésű női Európa-bajnokság egyik csoportjának küzdelmei zajlottak az Antonio Alexe Sportcsarnokban (ez volt az eddigi legrangosabb kosárlabda-esemény), majd tavaly az U16-os női kontinenstorna B divíziójának résztvevői tették tiszteletüket a városban. Idén július 14–23. között az U20-as korosztály B csoportjának férfi válogatottai bizonyíthatták rátermettségüket.

Két helyszín, 21 résztevő

Az Európa-bajnokság mezőnyében a román és magyar válogatott mellett további 19 ország nemzeti csapata vett részt, a küzdelem négy csoportban folyt az Antonio Alexe Sportcsarnokban és a Partenie Cosma Főgimnázium csarnokában, a Bihorul Sportiskola termét pedig edzésekre használták a csapatok.

Az Eb csoportbeosztása a következő volt: az A csoportban: Fehéroroszország, Lengyelország, Finnország, Belgium; a B csoportban: Szlovákia, Nagy-Britannia, Oroszország, Azerbajdzsán, Hollandia; a C csoportban: Macedónia, Grúzia, Málta, Albánia, Románia; a D csoportban: Írország, Magyarország, Horvátország, Koszovó, Portugália, Moldova Köztársaság.

Csoportonként a legjobb két gárda folytatta a küzdelmet a negyeddöntőben, a harmadik és a negyedik helyezettek a 9–16. helyekért küzdöttek, míg a csoportkörben ötödik és a hatodik helyen záró együttesek a 17–21. helyért játszottak.

Váradiak is főszerepet kaptak

A román válogatottban a váradi VSK két tagja, Bogdan Nicolescu és Sebastian Ionescu is pályára lépett, s mondhatni, oroszlánrészt vállalt a sikerből. A csoportkörben minden ellenfelét legyőzte a román csapat (63–51 Grúzia ellen, 84–65 Málta ellen, 68–63 Macedónia ellen, 74–47 Albánia ellen).

A magyar válogatott két vereséget követően (68–67 Portugália ellen, 78–57 Horvátország ellen) törte meg a jeget a váradi kontinenstornán, 92–41-re legyőzve Moldova Köztársaság csapatát, majd Koszovót (80–55) és Írországot (58–46) is, így a 9–12. helyért folytatta a küzdelmet. Mivel kikapott Finnországtól (78–56), a 11. helyért lépett pályára. Koszovó másodszori legyőzésével végül 11. helyen végzett a magyar nemzeti csapat.

Telt házas ünneplés

A román válogatott az egyenes kieséses szakaszban sem talált legyőzőre. A negyeddöntőben Portugália volt az ellenfél, és szoros csatában (61–57) győzött a házigazda csapat. Az elődöntőben az orosz válogatott ellen hosszabbításra volt szüksége a győzelem megszerzéséhez (87–79), de a túlóra feljutást ért.

A horvátok elleni finálénak csak a serleg elhódítása volt a tétje, hiszen a döntőbe jutással mindkét csapat kivívta helyét a jövő évi kontinenstorna A divíziójának küzdelmében. A mérkőzésre telt ház előtt került sor, s a hazaiakat végig buzdította a közel kétezer fős közönség. A harmadik helyet a brit válogatott szerezte meg, így utóbbi gárda is feljutott, míg az oroszok jövőre is a B csoportban szerepelnek majd.

Az Eb végeredménye: 1. Románia, 2. Horvátország, 3. Nagy-Britannia, 4. Oroszország, 5. Lengyelország, 6. Belgium, 7. Grúzia, 8. Portugália, 9. Finnország, 10. Hollandia, 11. Magyarország, 12. Koszovó, 13. Macedónia, 14. Albánia, 15. Fehéroroszország, 16. Szlovákia, 17. Örményország, 18. Írország, 19. Azerbajdzsán, 20. Málta, 21. Moldova köztársaság.

Az Európa-bajnokság álomcsapatában két hazai válogatott játékos, Kuti Nándor és Emanuel Căţe kapott helyet a horvát Roko Badzim, a brit Akwasi Yeboah és a belga Tim Lambrecht mellett. A legjobb játékosnak járó elismerést a román csapat centere, Emanuel Căţe vehette át, míg a torna legsportszerűbb csapata a finn válogatott lett. Az európai szakszövetség emlékplakettel ismerte el a magas színvonalú szervezést.

A román U20-as csapat tagjai: Georges Darwiche, Engi-Rosenfeld Dávid, Gheorghe Tudor, Kuti Nándor, Andre Iliescu, Bogdan Nicolescu, Radu Vîrnă, Bogdan Popa, Sebastian Ionescu, Ionuţ Berceanu, Emanuel Căţe, George Diaconescu. Edző: Tudor Costescu, segítői: Ionuţ Bâscoveanu, Alexandru Ziguli.

Hajdu Attila