Nyolcszáz éves múltú mártírfalu Dél-Biharban

Mezőbikácsot a Nagyvárad–Arad országúton lehet megközelíteni. Várad felől Gyapjú után balra letérve a római katolikus temploma adhat irányt, hiszen tornya már legalább tíz kilométer távolságról jól kivehető.

Az Árpád-kori dél-bihari település nevének első feljegyzése – egy oklevélen Bykac formában – 1291–1294-ből származik. A XIII. század elején már egyházas hely volt. 1332–1337 között szerepelt a pápai tizedjegyzékben is, Bykach néven. Papja 1332-ben 20 garas pápai tizedet fizetett. 1374-től a falu a latin szertartású váradi káptalan birtoka lett. Az 1880-as népszámlálás 998 lakosát jegyezte fel, ebből 463 román, 399 szlovák, 65 magyar, felekezeti megoszlás szerint 487 ortodox, 461 római katolikus, 23 izraelita. 1910-ben 1287-en éltek Mezőbikácson, 585 román, 456 szlovák, 135 magyar, felekezeti megoszlás szerint 654 római katolikus, 585 ortodox, 35 református. 1992-ben lakóinak száma már csak 591 volt, 368 román, 168 magyar, 38 szlovák, illetve 356 ortodox és 219 római katolikus. Tíz évvel később 588-an éltek a településen, 378 román, 172 magyar.

Hajdanán a jelenlegi helyétől délkeletre, a Haraszti-patak partján állt a falu, ott találták meg még az 1880-as években ősi templomának nyomait, a középkori kőépület alapját és maradványait. Ezt írta róla 1883-ban az akkori plébános, Trusza Lajos: „Kiástuk nagyjából a törökdúlás előtti bikácsi templom alapjának maradványait a kenderesben. A faltöve tele volt csontvázakkal, alig 50 cm mélységre a földszíntől. Még lehetne róla alaprajzot csinálni.”

Egy szép fényes júniusi napon jártam Mezőbikácson, a helybeliek számára nagy ünnepélyen. A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye itt tartotta a Szent László-év tiszteletére szervezett regionális találkozóját. Dr. Fügedy Antal Levente helyi plébánossal a nap folyamán sikerült szót váltanom. Elmondta, hogy a lakosság mintegy 35 százaléka katolikus, a magyar nemzetiségűek aránya ennél valamivel kevesebb, hiszen a szlovákok is katolikusok. Kisebb számban vannak más vallást gyakorló magyarok, reformátusok, baptisták és adventisták. Arról is tájékoztatott, hogy a lakosság nagy része nyugdíjas, a lehetőségük szerint mezőgazdasággal is foglalkoznak. A fiatalabbak többnyire helyben, egy olasz vállalkozó által működtetett malomban és pékségben, illetve a mezőgazdasági társulásokban dolgoznak, vagy Nagyváradra ingáznak. Olyanok is vannak, akik külföldön próbálnak szerencsét.

A tisztelendővel természetesen a helyi római katolikus egyházközség történetéről is beszélgettünk. A plébánia már 1332-ben létezett, és 1812-ben a nagyváradi püspökség a gyapjúi lelkészségi hivatal átköltöztetésével újraalakította; öt éve ünnepelték ennek 200. évfordulóját. A templom alapkövét 1813-ban tették le, építését 1822-ben fejezték be, elkészültekor Haller Ferenc váradi kanonok áldotta meg. A templom védőszentje Szent László magyar király. Az idén sort kerítenek az istenháza belső felújítására „sok jó ember hozzájárulásának köszönhetően” – mondta a tisztelendő.

Fügedy Antal Leventét mint újmisést a néhai Tempfli József püspök 1992. július 1-i kezdettel nevezte ki a mezőbikácsi plébánia élére, azóta itt szolgál, nemrég ünnepelte papságának negyedszázados évfordulóját. Ezüstmiséjét megtisztelte jelenlétével Böcskei László, az egyházmegye püspöke.

Gyapjúhoz tartozik

Mezőbikács most közigazgatásilag Gyapjú (Gepiu) községhez tartozik. Az ország 1968-as közigazgatási átszervezése után Cséffa községhez került, de a 2001-ben tartott sikeres népszavazás eredményeként 2003-ban megalakult az önálló Gyapjú község, mely magában foglalja Mezőbikácsot is.

A 11 fős helyi tanács egyik tagja a mezőbikácsi Breczkó Mihály, a magyar érdekvédelmi szervezet képviselője. Vele is sikerült felvenni a kapcsolatot. Elmondta, hogy az új község megalakulása óta nem tapasztalhatók látványos megvalósítások Bikácson. Az idei tervükben szerepel az utak további aszfaltozása, mintegy tíz kilométeren, főleg a falu főutcáján. Az ivóvízhálózatot már rég kiépítették, de a hálózat elavultsága miatt szükséges a vezetékek kicserélése. Idén 700 méteren tervezi a gyapjúi önkormányzat a csőcserét. Tervben van még a járdák felújítása és más településfejlesztési munka.

Rendszeres autóbuszjárat nincs Mezőbikács és Nagyvárad között, pedig igény lenne rá – tette hozzá a tanácsos. Ami a magyar nyelvű oktatást illeti, az gyerekhiány miatt már több éve megszűnt.

Mártírfalu

Mezőbikácsot 2015. május 27-én a román törvényhozás mártírtelepülésnek nyilvánította az 1949. augusztus 2-i vérengzés miatt. Azon a napon – a világhálón is fellelhető információk szerint – a kommunista uralom (illetve a kíméletlen beszolgáltatási kötelezettség) ellen fellázadt helybeliek közül a karhatalmi szervek négy embert kivégeztek, tizenöt családot pedig deportáltak. A meggyilkoltak egyike a falu plébánosa volt.

A falu bejáratánál tábla adja tudtára az érkezőnek román és magyar nyelven, hogy ez a helység mártírtelepülés. A Mezőbikács státusát jelző táblát mintegy másfél évvel ezelőtt a törvényt kezdeményező Szabó Ödön parlamenti képviselő, Ioan Purge, Gyapjú község polgármestere és dr. Fügedy Antal Levente tisztelendő leplezték le. Azt meg kell említeni, hogy a jogszabály kidolgozásához szükséges dokumentációt a római katolikus plébános gyűjtötte össze.

A mártírfalu nem csak 1949-ben szenvedett. A II. világháború vége felé, amikor a román csapatok visszaverték a magyar hadsereg támadásait, 1944. szeptember 27-én öt teljesen ártatlan helybeli lakost végeztek ki, akiknek csak egy bűnük volt: magyarok voltak. Az egyik a kivégzettek közül cigányzenész volt, neki állítólag azért kellett meghalnia, mert magyar nótákat húzott a helybelieknek.

A római katolikus templomkertben emlékművet állítottak a kivégzett és a deportált áldozatok nevének feltüntetésével. Az emlékoszlopot 2006-ban ünnepélyes megemlékezéssel leplezték le, ma is ott áll méltóságteljesen a templom bejáratától néhány méterre. Érdemes figyelni emlékoszlop aljára felvésett bibliai idézetre: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért.”

A barátságosság a mai bikácsiakra is jellemző. Jóleső volt megtapasztalni, hogy milyen nagy szeretettel fogadták a helybeliek a váradi egyházmegye regionális találkozójára a faluba érkezőket, akik több településről jöttek. A találkozó végén a szeretetvendégség hosszan tartó beszélgetéssé alakult.

Deák F. József