Kihalóban a kovácsmesterség

Régebben minden településen volt egy kovács, a nagyobbak pedig kettőt vagy hármat is eltartottak. A kovács munkája elengedhetetlen volt, hiszen ő tartotta rendben, ő javította a mezőgazdasági eszközöket, műhelyében készült a szekerek vasmunkája, és a lovakat is ő patkolta.

A háztartásban használatos eszközök és szerszámok egy része is a helyi kovácsműhelyekben készült. A kések, húsvágó bárdok, harapófogók, piszkavasak, lapátok, kalapácsok, balták, csizmalehúzók, a ház előtt álló sárkaparó vasak szintén a helyi kovácsműhelyek termékei voltak. A legmódosabb gazdák és az uradalmi birtokok kerítését is ők készítették.

Az „aranykor” aztán mindent megváltoztatott. Kevésbé volt szükség a kovácsokra, ezért ezt az igazán szép és gazdag tudást igénylő szakmát is egyre kevesebben választották. Bár az ipari termelés és a gépesített mezőgazdaság a kovács munkájának nagy részét átvette vagy szükségtelenné tette, a rendszerváltás után újra virágzásnak indulhatott volna a szakma. A műhelyeket meg lehetett volna építeni, de nagyon kevés volt a szakember, aki a tudást átadhatta volna. Nagyon sok településen hiányzik a kovács, így szerencsés az, ahol valamilyen módon megmenekült ez a szakma a kihalástól. Ezek közé tartozik Érbogyoszló, ott egy fiatalember, Móricz Attila űzi ezt az ősidőkre visszanyúló mesterséget. Műhelye első pillantásra tükrözi a kovácsszakma változásait. Megvan a nélkülözhetetlen kohó, a klasszikus vasfogó szerszámok, de mellettük megjelentek a modern kori kovácsszerszámok is: hegesztőgép, elektromos fúró- és csiszológépek. A mai kovácsok ugyanis bizonyos szinten lakatosmunkát is végeznek. Ez a két szakma mára spontán módon ötvöződött.

Vidéken a gazdálkodóknak szükségük van egy jó kovácsra, szinte naponta szembesülnek az általa elvégzendő feladattal. Móricz Attilának nincs órarend kitűzve a kapujára, mivel állandóan fogadja a munkát adókat. Amelyik munka vassal kapcsolatos, azt ő elvállalja, és mielőbb teljesíti. A gyors és megbízható mesteremberre mindig, de kampány idején különösen nagy szükség van. Ilyenkor előfordul, hogy éjt nappá téve dolgozik, ugyanis két településen – Albison és Érbogyoszlóban – ő az egyedüli kovács, pedig véleménye szerint háromnak is lenne munka. Még a szomszédos Ottományból is érkeznek hozzá megbízással, mivel ott sincs megfelelő szakember. Sajnos úgy fest, hogy ezután sem lesz, sem ott, sem Érbogyoszlóban, mivel nincs érdeklődő a szakma iránt. Pedig Móricz Attila szerint „ez a legszebb szakma a világon. A fiatalok viszont nem akarják megtanulni. Talán azért, mert egy kicsit nehéz munka, de meg lehet élni belőle, és nagy öröm, amikor a kész munkát megelégedve viszi el a kliens. Az is jó érzés, amikor a falvakban járkálva viszontlátom az általam készített dolgokat.”

Mégsem talál állandó segítséget, időnként – ha nagyon sürgős a munka – a testvére segít neki, aki viszont vas helyett inkább fával szeret dolgozni.

Móricz Attila Érbogyoszlóban született 1972-ben, ott végezte el az általános iskolát, majd az érmihályfalvai szakiskolában folytatta, mezőgazdaságigép-szerelő szakon. Akkor még volt kovácsműhely Érbogyoszlóban, ott kezdett el dolgozni. A szakma fortélyait az idősebb kovácstól tanulta meg, az később elment, így Attilára maradt a műhely. Önálló munkával egyre jobb kováccsá „kovácsolódott”. Elméleti tudása a műhelyben szerzett gyakorlat által teljesedett ki.

A rendszerváltás után a téesz megszűntével a műhely is megszűnt, Móricz Attila gyakorlatilag munkanélküli lett. Egy ideig Margittán, majd az érbogyoszlói polgármesteri hivatalban dolgozott kovács-lakatosként. Látta, hogy nagyon hiányzik egy községi kovács, ezért úgy döntött, a maga ura lesz, és kisiparosként kezdett dolgozni. Saját házának udvarán építette meg a műhelyét, felszerelte, és folyamatosan tökéletesíti. Azonnal híre ment, és érkeztek sorban a megrendelők. Mindenki elégedetten távozott, így rövidesen elismert szakemberré vált.

Elégedett, boldog ember, aki a műhelyben érzi igazán jól magát; elképzelhetetlennek tartja az életét íróasztal mellett.