Ákom Lajos „hazatért”

Régi adósságát törlesztette Margitta, amikor emléktáblát avatott és emléknapot szervezett neves szülöttének, Ákom Lajos orgonaművész-zeneszerzőnek. Életpályáját, munkásságát kevesen ismerték szülővárosában, mondhatni, már-már feledésbe merült. Ezt a hiányosságot ismerte fel a Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület és elhatározta, hogy kőbe véseti a nevét. A református egyház segítőtársként csatlakozott, és helyet adott az emléktáblának a műemlék templom falán.

Az ünnepséget úgy időzítették, hogy a művész halálának 50. évfordulója közelségében legyen. Már tavaly felvették a kapcsolatot leányával, Ákom Mártával, a budapesti Kálvin téri Református Egyházközség által szervezett Ákom Lajos-emléknapon. Örült az ötletnek, nagyon jónak tartotta, s megígérte, hogy jelen lesz a margittai táblaavatón. Sajnos azonban nem érte meg ezt a napot, így a családot a művész unokája, Szegedy-Maszák Zoltán Munkácsy-díjas képzőművész képviselte. Tasó László, Magyarország Miniszterelnöki Hivatalának államtitkára is elkötelezettje lett az ügynek, olyannyira, hogy főtámogatója volt. Sajnos objektív okokból az ünnepségen ő sem tudott jelen lenni.

Ákom Lajos 1895. március 7-én született, szülővárosában végezte általános iskolai tanulmányait, majd a család Budapestre költözött, így ott folytatta. Margittai házuk a kereskedelmi negyedben, a főutcán állt, a szocializmus évei alatt lebontották, és tömbházak kerültek a helyére. Konkrét elhelyezkedését ma már nem tudják meghatározni.

Érettségi után Ákom Lajos először vegyészetet tanult, majd 1915-ben beiratkozott a Zeneművészeti Főiskolára, és Antalffy Zsíros Dezső tanítványa lett. 1919-ben fejezi be zeneművészeti tanulmányait, utána Magyarországon és külföldön (Ausztria, Olaszország, Svájc) is sikerrel hangversenyezett. 1930–1931-ben a Nemzeti Zenede orgonaszakának tanára volt. Kórusműveket, filmzenét és mesejátékokat komponált, az ő tervei alapján készült el a pápai református templom orgonája 1949 és 1959 között. Legismertebb zeneművei a Magyar szerenád és az Adj, Uram Isten. Igazán jól a templomi orgona mellett érezte magát, és ez az öröm megadatott neki, mivel 1921-től az 1967. május 18-án bekövetkezett haláláig a budapesti Kálvin téri református gyülekezet karnagya és főorgonistája volt. Hivatását nagy szeretettel és odaadással végezte. Ő alapította meg 1948-ban a templom énekkarát, a Kálvin kórust, s az mind a mai napig fennáll. Jelenlegi vezetője Bódiss Tamás orgonista-kántor. Ő ismerte is elődjét, szüleivel egyetemben személyes kapcsolatban állt az alapítóval.

Az emléknap istentisztelettel kezdődött, Kovács Botond Árpád személyében vendéglelkész hirdette az igét, ő a szentgáli (Magyarország) református gyülekezet papja. Lelkipásztorkodása előtt egy ideig ő volt a Kálvin kórus szakmai irányítója. A kapcsolat mind a mai napig megmaradt, mivel énekesként visszajár. Az istentiszteleten a zenei szolgálatot a Kálvin kórus és a margittai Mi-Kis Kórusunk végezte. Utóbbiak elénekelték a komponista talán legismertebb dalát, az Adj, Uram Istent Puskás Miklós zenetanár vezényletével.

Az ünnepség templomi részének végén a házigazda, Kovács Gyula református lelkipásztor mondott köszöntőt és köszönetet mindazoknak, akik megszervezték, illetve szebbé tették az emléknapot. Záróénekként a Szózatot énekelték el, utána a templom külső falára felszerelt emléktábla elé vonultak az emlékezők. Itt mondták el gondolataikat az ünnepi szónokok. Szegedy-Maszák Zoltán a nagyapjához fűződő emlékeit elevenítette fel. Személyesen nem ismerte ugyan, de tanulmányozta életútját. „Szédületes életpályát futott be, a zenei élet fontos szereplője lett a két világháború között. Ismertté, elismertté vált, és én is megtanultam tisztelni. Egyházzenei tevékenységét sohasem helyezte háttérbe. Nagyon komolyan vette, ez volt a kedvenc területe. A kommunizmus derékba törte polgári zeneszerzői karrierjét, de egyházzenei tevékenységét ez nem érintette. Szívesen folytatta pályáját Kálvin téri orgonistaként, kicsit távolabb a reflektorfénytől, mely számára talán egy kicsit terhes is volt.”

Cseke Attila szenátor is jelen volt az ünnepségen, méltatta a művész tevékenységét, kiemelve, hogy az emléktábla méltó helyre került az Ady-mellszobor és Horváth János emléktáblája szomszédságában. Beszédét idézetekkel tette szemléletesebbé. Mint mondta, ez az emléktábla kellett ahhoz, hogy a művész „hazatérjen”. Kőbe vésve bizonyítja, hogy „kicsi közösségek is adnak nagy embereket, és nincs az az akadály, ami egy szorgos, szakmailag felkészült magyar embert meg tudna gátolni abban, hogy közössége és nemzete számára hasznos legyen.”

Az emléktáblát, melynek készítője Tatár Attila margittai kőfaragó mester, Szegedy-Maszák Zoltán és Bódiss Tamás leplezte le. Elhelyezték a megemlékezés koszorúit, majd záróénekként a gyülekezet nemzeti imánkat énekelte.