Jó munkához jó játszótársak kellenek

Sokkoló volt KOCSIS GYULA bemutatkozó szereplése: Jean-Paul Sartre Zárt tárgyalás című darabjában tulajdonképpen egy díszletelemet alakított. Mindvégig úgy tűnt, hogy valami tervezői akaratosság rakatta a felső polcra az ülőszobrot, de az előadás végén következett a döbbenet: a szobor leugrott, és meghajolt a közönség előtt.

– Kezdjük talán a szokatlan bemutatkozással, a „szoborszereppel”: szavak, mozgás és a darab szempontjából funkció nélküli, intenzív jelenlét. Hogy élte meg ezt a furcsa találkozást Kocsis Gyula a váradi közönséggel?

– Az előtt az előadás előtt már játszottam a Bodolay Géza rendezte Vízkeresztben, de való igaz, hogy többen is mondták: a szoborral rögzült a társulati jelenlétem. Egyébként elég nehéz volt ott üldögélni némán és mozdulatlanul, de Emil Sauciuc rendezőnek ez az ötlete támadt. Különben már találkoztunk a váradi közönséggel régebben is, műkedvelő koromban.

– Ezek szerint a színészpálya megcélzása korán tudatosodhatott.

– Nyolcadik osztályban talán, és elsősorban a versszeretet miatt. Erdőgyarakon születtem, Érköbölkúton nevelkedtem, s már az általános iskolában szívesen mondtam verset. József Attila azóta is a kedvenc költőm. A középiskolát Nagyváradon, az Adyban végeztem, és bár XI.-ben ismét nagyon konkrétan merült fel a színészi pálya gondolata, érettségi után gépgyártó mérnökire mentem. Elvégeztem becsülettel, de nemcsak hogy nem tartom magam gépészmérnöknek, de még azzal sem büszkélkedhetek, hogy otthon ezermesterkedem. Negyedéves koromban viszont a Kortárs Színpad felvételit hirdetett, jelentkeztem, majd végigjártam az átalakulás lépcsőfokait: az immár Csatlós Lóránt vezette Fintorgó csapatban, majd a Szigligeti Társulat Színitanoda csapatában játszottam. Végül 1999-ben felvételiztem Marosvásárhelyre, fel is vettek. Farkas Ibolyától és B. Fülöp Erzsébettől tanultam elsősorban a mesterséget, a negyedéven játszott előadások pedig az ízlésemet véglegesítették. Csehov Sirályában játszottam Trepljov szerepét, és mai napig Csehov a kedvenc szerzőm. Mellesleg tizenhárom évet kellett várnom, amíg eljátszhattam egy Csehov-szerepet: Andrejt a Három nővérben. A színművészetivel kapcsolatban még azt is elmondanám, hogy Hentz József is nagy hatással volt rám, a zenés darabokkal, mint például a Chicago musicallel vagy Szép Ernő Lila ákác darabjával ő foglalkozott.

– Vegyem úgy, hogy elárulta a szerepálmát: mindegy, csak Csehov legyen?

– Nem, ez így nem igaz. Minden szerepben megpróbálom megtalálni azt, ami közel áll hozzám, azt, hogy miként tudnék belebújni a színpadi alak bőrébe, hogy tudnám megtalálni a figura igazát. De ehhez hozzátartozik, hogy mielőtt a színire mentem volna, III. Richárd eljátszása sokat foglalkoztatott. Nem volna rossz, ha egyszer sikerülne. Nem mondanám hasonló karakternek, de az idei évadnyitó darabban, Az én kis hűtőkamrámban játszottam egy megközelítő figurát, Estelle öccsét. Lételeme a rosszat tevés, viszont megváltozik, átalakul, miután bemegy a főnökhöz a kórházba.

– Átugrottunk néhány évet, térjünk vissza még a végzős színész Kocsis Gyula terveihez. Nagyvárad volt az egyetlen cél és lehetőség?

– Három helyre hívtak, Váradra, Udvarhelyre és Szatmárra, mindhárom színháznál kellett vizsgázni. Visszajöttem Váradra, itt lehettem legközelebb a szüleimhez, az akkori barátokhoz, ismertek is, jól fogadtak, és a szerepek is kezdtek jönni. Egyben visszatértem az immár Oberon Csőszínház néven működő színitanodai csapathoz, a mai napig tagja vagyok, játszottam is, de most már inkább a szakmai irányításban veszek részt, bár az utóbbi időben, amióta működik az iskolaprogram, kevésbé van rá időm. Nehéz volna minden színházi szerepemet felsorolnom, ezért, ha lehet, inkább azokról beszélnék, amelyek a legközelebb állnak hozzám. Nagyon szerettem a 2013-as Weöres Sándor-centenáriumra készített, Hazatérés című előadást, ami kollektív munka volt, Fazakas Márta irodalmi titkár is besegített. Lényegében hasonló volt 2015 januárjában a Hrabal-összeállítás, ez a próbafolyamat alatt is alakult. Nagyon szeretem az ilyen kísérleti jellegű munkát és próbafolyamatot, ráadásul Benedek Zsolt dramaturggal jól tudtunk együtt dolgozni. Legutóbb 2015 szeptemberében Az eset volt ilyen, ami képes még jobban összekovácsolni a szereplőket. Örülök, hogy az utóbbi időben egyre több az olyan rendező, aki alkotótársnak tekinti a színészt, és előnyben részesíti az improvizatív elemeket, a nézőnek is bemutatott műhelymunkát. A véget érő évadban a Bányavirág volt a kedvencem: a kizárólag féleszű, sántaként emlegetett Ferit játszhattam el, aki az eredeti darabban nem is jelenik meg, csak folyton beszélnek róla. Hunyadi Isti, a rendező ötlete volt a megjelenítés, és nagyon bejött. Óriási sikere volt a székelyföldi turnénkon, a magukénak érezték az előadást. Nekem pedig külön elismerést jelentett a mérnökiről egy volt kollégámnak a magvas véleménye, aki annyit mondott: „Huuuh!” Ugyancsak az idei évad előadása a Trónok arca casting; ez is közös műhelymunka eredménye, és a fiatalok, akiknek tulajdonképpen készült, nagyon szeretik. Stílusosan úgy mondanám, hogy rákattannak az interaktivitásra. S hogy zárjuk az évadot Molière-rel: A mizantróp Du Bois-ja, a főhősnek, Alceste-nek a szolgája, úgy érzem, maradandó élményem lesz. S akkor a gyerekdarabokról még nem is szóltam: 2004-ben a Micimackóban én játszhattam Róbert Gidát, majd játszottam az Áni Mániban és a Leánder és Lensziromban – mindkettőt Tóth Tünde rendezte –, szintén nagy kedvvel. Nagyon szeretem a gyerekközönséget, mert őszinték, és azonnal meglátszik a szemükben a véleményük.

– Egy ideig gyakran lehetett találkozni Kocsis Gyulával az egyik belvárosi könyvüzlet pultja mögött, mielőtt bezárt volna. Beszélne erről röviden?

– Tulajdonképpen a feleségem dolgozott ott, átvette az alapító testvérpártól a bolt irányítását. Amikor tehettem, besegítettem én is, hiszen a kislányunk akkor volt egészen kicsi. Szerettem a könyvek közt lenni, mert olvasó embernek tartom magam; már említettem, hogy a verseket szeretem leginkább, József Attila mellett – ezt afféle érdekességként mondom – épp a könyvüzletben fedeztem fel Erdős Virág budapesti költőnő verseit. Drámákat olvasok szívesen, Háy János műveit nagyon szeretem. De ha nem vers vagy nem dráma, akkor történelemmel kapcsolatos írásokat szoktam olvasni. És a kislányunknak minden este legalább egy mesét, felváltva a feleségemmel, ugyanis így kívánja: apa is, anya is egy-egy mesét olvasson.

– Utódja lesz vajon a színpadon?

– Nem tudom, énekelni szeret, balettre jár, de én nem akarok semmit ráerőltetni, a tehetség majd kiforrja magát.

– A következő évaddal kapcsolatos tervei?

– Még semmi nem végleges, ezért nem is említenék konkrét terveket, előadásokat, csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon jó a hangulat a társulatban, jó csapat alakult ki, jól érzem magam, és nagyon örülök, hogy jó játszótársak vesznek körül. Gondolom, nem tűnik majd dicsekvésnek, ha azt mondom: ilyen körülmények között a munka eredményét is nehéz volna elrontani, hisz jó munkához jó játszótársak kellenek.