Kék macska a vendéglő cégtábláján

A XIX. és XX. század fordulóján Nagyvárad bővelkedett jobbnál jobb vendéglőkben. Közöttük is talán a legnagyobb népszerűségnek a kisvendéglők örvendtek. Ilyen volt a Kék Macska is.

A Kék Macska vendéglő a Kapucinus utca 3. szám alatti ódon – a XVIII. század végéről itt maradt – földszintes házban volt. Tudomásunk szerint valamikor 1899 előtt nyithatta meg Maresch Károly. Az ő neve a Kék Macska tulajdonosaként az egyik helyi napilap 1899. január 1-i számában jelent meg először a szokásos új évi üdvözletek között. Maresch Károly apróhirdetése szerint vendéglőjében naponként friss villásreggelit szolgáltak fel, frissen csapolt kitűnő sörrel. Természetesen nem feledkezett meg a legízletesebb ételekről és valódi tiszta borokról sem. Társaságok részére különterme volt, nyáron pedig kellemes kerthelyisége.

Gyakori bérlőcsere

Utólag valahogy úgy tűnik, mintha a XX. század első éveiben a vendéglősök csak ugródeszkának tekintették volna a Kék Macskát. Elsőként 1901 novemberében cserélt gazdát, a történtekről az alábbi hirdetésből szerezhetünk tudomást: „A régi jóhírű vendéglőt Ritter Antal, a Fekete Sas volt népszerű főpincére vette át, s vezeti a régi kipróbált úton. A régi, jó vendéglő hívei bizonyosan hamar megszeretik az új gazdát is, ki rajta van, hogy a vendéglő jónevét csak öregbítse, s nevelje.”

Ritter Antal utóda a Kék Macskában 1902 januárjától egy Demetrovics János nevezetű vendéglős lett, aki a beharangozó cikk szerint igen jó magyar konyhát tartott, kitűnő borokat és mindig friss Dreher sört. Ennek ellenére 1903 májusában új bérlő vette át tőle a stafétabotot. Ő, azaz Leitner Ferenc is természetesen csak a legjobbakat ígérte az újságban megjelentetett beharangozó hirdetésében. Nem hiányozhatott a reklám szövegéből a kitűnő magyar főzésű villásreggeli, ebéd és estebéd, s mellé a mindig friss csapolású, első minőségű Dreher sör a kitűnő és tisztán kezelt váradi és érmelléki borokkal együtt. Az már természetes, hogy mindehhez a legpontosabb és figyelmes kiszolgálást, valamint a legjutányosabb árak felszámítását ígérte a vendéglős.

Leitner nem akart vándormadár lenni, ő hosszabb időre rendezkedett be a Kék Macskában.

Gyilkossági kísérlet és öngyilkosság a pincében

Dráma a Kék Macskábancímmel egy öngyilkossággal végződő gyilkossági kísérletről számolt be a Nagyváradi Napló. Az eset lényegét az alábbiakban közöljük.

Lombardi Géza 28 éves pincér reménytelenül szerelmes lett a vendéglős nejébe, Leitner Ferencnébe, ő ellenben nem viszonozta a fiatalember érzelmeit. Az egyik napon Lombardi lement az asszony után a pincébe, és megszólította:

– Utoljára mondom, ha nem lesz az enyém, itt lövöm szíven magam, de előbb megölöm magát is!

– Ne bolondozzon, hagyjon nekem békét – válaszolta az asszony, mire a pincér elővette a revolverét, és kétszer az asszonyra lőtt, majd maga ellen fordította a fegyvert, főbe lőtte magát, és azonnal meghalt.

Bár az asszony sérülése is súlyos volt, megműtötték, s ha komplikációk nem lépnek fel, akkor felgyógyulhat – írta az egyik helyi lap. A történet folytatásáról – korabeli szokás szerint – már nem tudósított az újság.

Újabb bérlő a Kék Macskában

Bár a bérlő feleségének további sorsáról nem közöltek semmi hírt a helyi lapok, azt ellenben megírták, hogy a Kék Macska vendéglő 1916 októberében más kézre került. A még szerződésileg hátralevő évekre Leitner Ferenc addigi tulajdonostól a bérleti jogot és a berendezést egy budapesti szakember vette meg, aki ez előtt a Duna Gőzhajózási Társaság Al-Dunát járó termésgőzösén volt éttermi vállalkozó. „A kékre festett cirmos ettől még továbbra is ottmaradt azért a zöldvendéglő kapuja mellett ezután is” – írták ebből az alkalomból kissé bohókásan az egyik helybeli lapban.

Nagy János vette meg 1916. október végén a Kék Macska vendéglő bérletét. Szokás szerint az új tulajdonos hirdetést jelentetett meg az egyik helyi lapban, egyebek mellett ezt írva: „A Kék Macska vendéglő a közönség régi, kedvelt és látogatott találkozóhelye, hol úgy az előkelőség, mint a polgárság részére külön éttermek állanak rendelkezésre.” A külön étterem újdonságszámba mehetett, hiszen ezt még senki sem írta le egyetlen hirdetésben sem.

Az új vendéglős 1917-ben rögtönzött vacsorákat népszerűsített egy rövid kis cikkben, à la carte, azaz étlap szerint. Hogyan is lehetett volna másképpen – tehetjük hozzá –, hiszen ekkor már városszerte csak egységes étlapok szerint szolgálhatták ki a vendégeket. Az addigi „elsőrangú magyar konyha” ekkorra már gyakorlatilag elvesztette a jelentőségét.

1917. június 22-én egy érdekes hirdetés jelent meg a Nagyváradi Napló Nyílt tér rovatában: „Felhívom mindazokat, akiknek a Kék Macska vendéglősével, Nagy Jánossal szemben követelésük van, hogy azt e hó végéig nálam bejelenteni szíveskedjenek, mert az azontúl jelentkező hitelezőket az említett vendéglőt átvevő Leitner Ferenc figyelembe venni nem fogja. Dr. ifj. Zigre Miklós ügyvéd.”

Ezek szerint Nagy János „elveszett” az adósságban, és ugyanaz a Leitner Ferenc veszi át tőle a Kék Macskát, aki egy évvel korábban eladta neki.

Leitner 1917 nyarán megvette a Kert utcai Arany Sas szállodát és vendéglőt is. Ezek szerint beruházott, fejlesztett, pedig igencsak benne voltak már akkor a világháborúban… De ettől még Leitner Ferenc kitartott a Kék Macska mellett a háború végnapjáig.

Új helyen a vendéglő

A Kék Macska 1923-ban még a régi helyén volt, de 1931-ben már a Kapucinus utca 10. szám alatti épületben várta a vendégeket. Az udvari kerthelyiségéről ebben az időben készíthették az itt közölt képeslapot, melynek hátoldalán ez olvasható: „Restaurantul Pisica Albastră / Oradea / Str. Saguna 10 / Kék Macska vendéglő”. A Kapucinus utca a két világháború között ugyanis Andrei Șaguna ortodox metropolita nevét viselte.

A vendéglő egyik belső termét ábrázoló kép úgyszintén akkor készülhetett, amikor a Kis Pipa vendéglő már ebben az utcában működött. Sajnálatos módon ez utóbbi belső felvétel már megjelent lapunk októberi számában, amikor a Kis Pipáról írt cikkben ez utóbbihoz kapcsoltam a Kék Macskát ábrázoló képet.

1940 és 1944 között a Pisica Albastră ismét Kék Macska néven szerepelt, de hogy mikor zárták be véglegesen, ez számomra rejtély maradt. Talán akad olvasóink között, aki emlékszik erre…