Belényesújlakon fogy a magyarság

Hiába ígérik már jó pár éve a Nagyvárad és Déva közötti országút felújítását, a Bihar megyéhez tartozó, a megyeszékhelyet a Fekete-Körös menti településekkel összekötő szakasz még sehol sincs befejezve. Belényesújlakra eljutni sem leányálom.

A Nagyváradtól mintegy 60 kilométerre levő Belényesújlakot majd két óra leforgása alatt értük el autóval a hepehupás országúton, december elején, egy esős napon. A falu egyike a Belényesi-medence ama településeinek (Belényes, Köröstárkány, Várasfenes, Körösjánosfalva, Belényessonkolyos, Magyarremete, Kisnyégerfalva), amelyekben nagyobb számban élnek magyarok. Belényesújlak első írásos említése a XIII. század első feléből származik, a XIV. században püspöki birtok volt, előbb a római katolikusoké, 1780 után a görög katolikusoké lett. Az 1886-os népszámlálás idején 1012 lakosa volt, közülük 692 magyar, 289 román, illetve 706 református, 285 görög katolikus. 1910-ben 1294 lakosából 926 magyar, 367 román volt; 352 görög katolikus, 908 református, 12 izraelita. 1992-ben 789-en éltek Belényesújlakon, 494 magyar református, 295 román, zömében ortodox, de volt néhány görög, illetve római katolikus is. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás 607 lakost vett lajstromba, közülük 350 magyar, 197 román.
Az 1989-es változások után Belényesújlaknak több éven át magyar alpolgármestere volt. Most a helyi tanács 11 tagja közül ketten magyarok, az egyik RMDSZ-es, a másik független. A faluba érkezve elsőként Balog Loránd Lászlót, a magyar érdekvédelmi szervezet helyi elnökét, egyben önkormányzati képviselőjét kerestük fel. Elmondta, hogy jelenleg az ivóvíz- és csatornahálózat kiépítésén dolgoznak, de egyelőre csak a fővezetékeket fektették le. Elmondása szerint nagyon szorgalmas emberek lakják a települést, mindenki dolgozik, többen Belényesben vagy környékén, de sokan helyben gazdálkodnak. Főleg kalászosokat, kukoricát termesztenek, a gond az, hogy nagyon kicsik a parcellák, pedig jobb volna mindenkinek, ha egyszerre nem 10 árat szánthatna fel, hanem legalább egy teljes hektárt.
Balog tanácsos azt is elpanaszolta, hogy a lakosság elöregedett, az eladó házakat románok vásárolják fel. A környező falvakból jönnek ide, így folyamatosan csökken a magyar lakosság száma. „Nincs mit tennünk ellene” – állapítja meg a tisztségviselő. Sajnos a szép hagyománnyal bíró Rezgő Néptáncegyüttesnek is már csak a kicsi csoportja létezik, a nagyok egy része más településeken tanul, nem tud próbákra járni, mások meg azt mondják, „kinőtték” a táncot. Az idei falunapon a rezgősök szülei is felléptek, nagy elismerést aratva.
A helybeli magyar érdekvédelmi szervezet él és működik – mondja az elnök –, lehetőségük szerint igyekeznek a faluban élők gondjait enyhíteni. Csak kevesen vannak, akik valóban akarnak tenni a közösségért. „Jó ötlet a kalákamozgalom, de mostanra valahogy nálunk ez leült. Talán az is az oka, hogy megoszlik a magyarság. Nagyon nehéz összehozni a három gondolkodási módot – RMDSZ, MPP, független –, az utóbbi időben szinte még rosszabb lett a kapcsolat. Nem tudom, mit kellene tenni, hogy az együttműködés helyreálljon, hiszen az lenne a helyi közösség érdeke, akkor többet tehetnénk megmaradásunkért. Mulatságokat, falunapokat lehet rendezni, meg is tesszük, aztán amint vége van, egyesek megint szidják az RMDSZ-t, amit nem értek meg, hiszen a mulatságon még együtt voltunk” – zárja szavait az elnök.

Magyar iskolaigazgató
A belényesújlaki Nyolcosztályos Gimnázium nagy épületén látszik, hogy nemrég lett felújítva, az egész udvart aszfalt fedi. A folyosók rendezettek, tiszták, szemléltetőeszközök, fotók, festmények díszítik őket. Balog Emőke igazgató kedvesen fogad, kicsi, de takaros irodájába invitál. Elmondja, hogy összesen mintegy 160 diákot oktatnak, zömük az újlaki központú község három falujának (Gyepűpataka, Belényesvalány, Belényesforró) valamelyikében lakik, de néhányan más községből járnak hozzájuk. Van magyar oktatás is, óvodától nyolcadik osztályig. Az óvodába 12 magyar gyermek jár, az elemi összevont osztályban 13 diák tanul, és 10 az V–VIII.-ban. A két előkészítő osztályos kislány az elemistákkal együtt tanul. Az iskolában központi fűtés van, az óvodában cserépkályhával tüzelnek.
Balog Emőke harmadik éve áll a belényesújlaki iskola élén. Minden pedagógusuk kinevezett, szakképzett. Zömük ingázik, a legtöbben Belényesből. Diákjaik általában Belényesben folytatják tanulmányaikat, de vannak, akik Váradon, s diplomások is kikerülnek közülük. Az igazgatónő nagyon jónak nevezte a tanintézet kapcsolatát a helyhatósággal: „Nekünk nincsenek anyagi problémáink, az önkormányzat mindenben segít, nincs olyan, hogy visszautasítanának bennünket.”
A térség magyarlakta településeivel is példamutatóan jó a kapcsolatuk. „Belényesújlakon nagyon szerencsések a gyerekek, mindenféle programlehetőség van, rendszeresen járnak ide a magyar pedagógusok, a református egyház a vasárnapi iskolát is megszervezte” – tette hozzá Balog Emőke.

Negyvenévnyi szolgálat
A továbbiakban Boros István helybeli református parókus lelkésszel járunk be néhány utcát. Tetszetős, rendezett helység Belényesújlak, a széles utcák mentén szép, gondozott porták. Az egykori vízimalmot keressük fel, ma már nem működik, mivel nem felel meg az uniós követelményeknek. Az egyébként elég jó állapotban lévő épület egyik látványossága a településnek. „Esetleg villanyáram-termelésre lehetne hasznosítani a létesítményt” – mondja a lelkipásztor.
Beszélgetésünket a parókián folytatjuk. Boros István 1975. október elsejétől szolgál a Belényesújlaki Református Egyházközségben, ősszel lesz 40 éve, hogy odakerült. Egy régi, részben kézzel írott könyvecskét vesz elő, a néhai Makray György tiszteletes – aki 1940-től 1948. február 7-ig volt a gyülekezet lelkipásztora – jegyezte fel benne az egyházközség történetének egy szegmensét. Felsorolja 1676-tól kezdve az ott szolgált lelkipásztorokat; Boros István a 14. a névsorban. Az első feljegyzett lelkész Harsányi István; fölvetődik a kérdés, nem a gályarabok egyike volt-e ő, hiszen a mártírok között volt egy ilyen nevű, de biztosat nem tudunk. A könyvecskében Makray György a felsorolt lelkipásztorok és az egyházközség életéről is írt pár sort.
A Fekete-Körös menti többi településhez hasonlóan Újlakon is már az 1590-es években megjelent a reformáció. „Úgy tudom, hogy Várasfenes 1599-ben vette fel a református hitet, Belényesújlak pedig a következő évben” – magyarázza Boros tiszteletes. Érdekesség, hogy az abból az időből való halotti anyakönyvbe egy olyan idős református egyháztag elhalálozását jegyezték be, akit még katolikusnak kereszteltek. A templom mindig ott állt, ahol ma is, függetlenül attól, hogy katolikus vagy református volt.
– Ezt a teret, ahol az istenháza áll, a helybeliek cinteremnek nevezik, mivel ahol megbolygatták a földet, mindenütt emberi csontokat találtunk. A mostani templom építése 1830-ban kezdődött, és 1838-ban fejezték be. Azóta is nagyon sokszor kellett renoválni, ennek oka lehet az is, hogy egy kis dombon áll a falu közepén. Az elmúlt 40 évben is sokszor kellett javítani. Tizenöt évvel ezelőtt holland segítséggel sikerült megerősíteni a fundamentumot, 270 centiméter mélységbe vasbeton szerkezetet tettünk le, ezzel a dombot is „megfogtuk”, mivel mérések szerint 10-15 centimétert „elindult” a toronyrész. Azóta nem mozdult. Szeretném, ha a külső felújítást is elvégeztetnénk.
Jelenleg 364 tagja van az egyházközségnek, ennyi az egyházfenntartói járulékot befizetők száma is. Vannak Vakohszikláson, Belényesben, de Nagyváradon élő egyháztagjaik is. „Ők általában minden vasárnapi istentiszteleten itt vannak” – teszi hozzá a lelkipásztor. Odaérkezésekor 750 lelket számlált a gyülekezet, tehát negyven év alatt a felére apadt. Mindig több volt a temetés, mint a keresztelő. Évente általában 2-4 alkalommal esket a tiszteletes, ha ötször, az már nagyon jó. A Fekete-Körös menti reformátusokra jellemzően Belényesújlakon is aránylag sokan járnak templomba, vasárnaponként általában 100-110 hívő, a gyülekezet 40 százaléka, s mintegy 30 fő vesz részt a délutáni szertartásokon.
Az egyház fenntartásához a kis mezőgazdasági gépparkjukból származó jövedelem is hozzájárul. A saját földjük megművelése mellett a helybeli gazdáknak is végeznek mezőgazdasági bérmunkát.
A tiszteletes arról is szólt, hogy néhány éve háborús emlékművet állítottak a templom mellett. A II. világháború alatt, 1944. szeptember 16–17-én a visszavonuló magyar hadsereg 13 elesett honvédjét temették el itt, egy gödörbe dobták őket. Hosszú időn át még egy sírjelet sem lehetett tenni, aztán valaki egy „Hősök” feliratú fémplakettel jelölte meg a helyet. Nemrégiben a megyei tanács segítségével sikerült bekeríteni, felállítottak egy márványoszlopot, felrótták rá az elesettek nevét, rangját, néhányuknak az életkorát is. Tizenhárom virágtartót is elhelyeztek az emlékműnél.
Már búcsúzkodunk, amikor Boros István megemlíti, hogy valamikor a Fekete-Körös menti református papok minden hétfőn találkoztak a belényesi Megmaradás Házában egy kis eszmecserére, beszélgetésre. „Ezt sohasem halasztottuk el, bármilyen volt az időjárás, mi ott mindig megjelentünk – emlékszik vissza a tiszteletes. – Sajnos akkori szolgatársaim közül többen már nem élnek, de ez az emlék egy életen át elkísér bennünket.”

Deák F. József