Várad méltatlanul elfeledett lánya (1.)

A felsorolás korántsem teljes: RITOÓK EMMA regényíró, műfordító, esztéta, pszichológus, tanulmányszerző. A „boldog békeidők”, majd a két világháború közötti időszak kulturális nagyasszonya megérdemelné, hogy az utókor több figyelmet szenteljen érdemeinek. Szilágyi Aladár összeállítása.

Egy olyan elit értelmiségi, nagypolgári családból származott, a Ritoók famíliából, amelynek tagjai, a „Zsigmondok” meghatározó egyéniségei voltak Nagyvárad, majd a XIX–XX. századi Magyarország tudományosságának a legkülönbözőbb területeken. Édesapja, „I. Zsigmond” jogász, publicista, a kiegyezés után rohamosan fejlődő Várad egyházi és közéletének sokoldalú, Ady Endre által is nagyra becsült alakja, Emma öccse, „II. Zsigmond” orvosprofesszor, a budapesti kórházak központi igazgatója volt, a fia gépipari kutatómérnökként jeleskedett, ma is élő unokája, „IV. Zsigmond” akadémikus pedig nyelvészként és ókorkutatóként szerzett magának hírt s nevet. Ennek a nagy múltú és nagy jelenű, liberalizmusra is hajlamos, konzervatív református családnak a második nemzedékéhez tartozott Ritoók Emma.

Késleltetve érkező
Egy 1911-ben írt önéletrajzában így fogalmazott nem kis keserűséggel: „A keresztlevél szerint 1868. július 15-én születtem és úgy az időpontot, mint születésem helyét rosszul választottam.” Születése e kettős „hibáját” nem részletezi, nem magyarázza meg, de alighanem mélyen megélte.

Ami az időpontot illeti, 1868-ban születni ugyanis azzal járt számára, hogy életének legfogékonyabb, legintenzívebb szakasza, az első három évtized lényegében kihasználatlanul maradt. Gimnáziumi tanulmányokat csak magántanulóként folytathatott, egyetemi képzésben pedig csak 1895-től lehetett (volna) része. Ugyanis Magyarországon csak egy akkor született rendelet tette lehetővé a nők egyetemi oktatását. Úrilányként a tradicionális nevelés csupán az úriasszony létre készítette föl; tehetségének legerősebb oldala, intellektuális képességei kiműveletlenül maradtak. Zongorázott, festett, bálba járt – s a vágyak netovábbjaként festő szeretett volna lenni.

Ami a születése helyét illeti, mai szemmel úgy vélhetnők, értelmiségi családja s a századvégi Várad eszményi „hely”, eszményi tér lehetett (volna) egy kellő szellemi képességekkel, csillapíthatatlan tudásvággyal rendelkező fiatal számára. Ám Emma „csak” lány volt, és még az ő szabadelvűségre hajlamos famíliája sem biztosította sokáig számára a továbbtanulás, a karrierépítés lehetőségeit.

Történt mindez, miközben apja, gálszécsi Ritoók Zsigmond (1837–1905) jó nevű nagyváradi ügyvédként, teljes társadalmi elismerés övezte tekintélyes emberként élte le életét. Számos társadalmi tisztség betöltője volt, Szilágyi Dezső minisztersége idején az államtitkári szék legfőbb várományosa. 1891-ben mint nagy tekintélyű jogászt a nagyváradi ítélőtábla tanácselnökévé, 1892-ben elnökévé nevezték ki. Kiváló képességű, művelt ember volt, Ady Endre is annak tartotta. Ritoók Emma maga írja róla, hogy az ő „befolyása útján” fedezte föl, „hogy filozófia és szociológia van a világon”, tehát aligha a család intellektuális légkörével lehetett elégedetlen. De annak alapvető kálvinista-puritán légköre valamiképpen mégis behatárolhatta lehetőségeit a kiegyezés utáni Magyarországon.

Jellemző, hogy az a társadalmi tér, amely szűkebb környezetében számára nyitva állott, nem elégítette ki. Alapélménye az elvágyódás lett. Másra, többre vágyott, mint leánytársai, nem elégítette volna ki egy „jó parti”, az úriasszonyok szürke, egyhangú élete – nem csak azért, mert előnytelen külleme éppúgy, mint a férfinép számára zavaró intelligenciája eleve „pártában maradásra predesztinálta”…

Bátor, érdekes kezdet
Apja liberalizmussal elegy konzervativizmusa végül mégiscsak kedvezően hatott rá. „Az autodidakták rendszertelenségével és mohóságával” tanulni kezdett, majd 1891-ben a Nagyvárad szerkesztője, Iványi Ödön biztatására írásba és fordításba fogott, s hamarosan már kötetekkel is jelentkezett. 1894-ben Kielland Méreg című kötetét fordította le s jelentette meg a Kisfaludy Társaság kiadásában, 1896-ban Mai idegek címmel novelláit publikálta, 1897-ben egy értekezéssel (A természettudományi irány a szépirodalomban) a Szigligeti Társaság 200 koronás pályadíját nyerte el, 1899-ben pedig egy újabb Kielland-kötet (Elbeszélések) fordítójaként lépett a nyilvánosság elé.

A fordulatot életében a már említett 1895-ös miniszteri rendelet hozta meg. Ezzel ugyanis lehetővé vált, hogy értelmiségi pályára lépjen. Így, túl a harmincon (!), gyorsított ütemben leérettségizett. Az 1898/99. tanévben még csak a 6. gimnáziumot végezte el a váradi Premontrei Gimnázium magántanulójaként, a következő évben azonban már az érettségiig is eljutott, jeles eredménnyel.

1900 őszén, 32 évesen végül kikerült a szülői ház zárt világából, s akár a férfiak, ő is a budapesti egyetem rendes hallgatója lett; önálló, modern nő, aki tudatos életet él. Bölcsészetet tanult egy olyan időszakban, amikor az egyetemen a nyugatos magyar irodalom java része rekrutálódott. Itt bontogatta szárnyait az időben Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Balázs Béla, Oláh Gábor, Tóth Árpád.

Juhász Gyula visszaemlékezése szerint: „Egész embernek látszott mindig, akár a klasszikus filológus órákon figyelte a kopasz és rengeteg tudású Hegedűs István antikságot imádó, lelkes fejtegetéseit, akár a modern lélektan kísérleteibe merült el okos, barna tekintete. Mindig tanult, mindig érdeklődött, és míg egy fejjel kivált lemondásos bölcsességével és érett tudásával a többiek közül, addig ő maga volt a hallgatag szerénység és merő jóság.”

Egyetemi évei alatt megízlelte, átélte a modern, szülői felügyelet s közvetlen függés nélkül élő, önálló értelmiségi nő életét. A női emancipáció akarásának az évei voltak ezek Magyarországon, s ez, bár a függetlenedés ekkor még nem lehetett teljes körű és mindenben következetesen megnyilvánuló, óriási jelentőségű volt. Azokat a konfliktusokat, amelyekben ez a folyamat végbement, Ritoók Emma regényben is megörökítette. Az Egyenes úton egyedül (1903) című munkája – ahogy Ady írta róla – még sok naivságot tartalmazott, a társadalmi problémák iránti érzék nemigen fedezhető föl benne, s mint műalkotás is kétséges értékű. De Juhász Gyulának is igaza volt, amikor azt írta róla, hogy ez „a regény egy bátor, érdekes kezdet volt annak idején. Az új, a szabad nő apológiája és egyben tragédiája is”. A regény az „igazi” Ady föllépte s a Nyugat indulása előtt évekkel elismerést kapott: elnyerte az Új Idők 2000 koronás pályadíját. Ritoók Emma elismert, profi íróvá lett, akit már számon tartottak.

Kelet lánya Nyugaton
1904 őszén Lipcsébe ment tanulni, majd 1905 márciusában Párizsban is töltött egy félévet. A magyar diákok, köztük Ritoók Emma, környezetükkel is érintkezésbe kerültek, s ez számára óhatatlanul a családi konvenciókkal szembesítő új élményeket jelentett. Az előkelő panzióban, ahol lakott, meglehetősen internacionális társaság jött össze. S bár lakói jórészt vagy egyetemisták voltak, vagy kereskedelmi és banki alkalmazottak, sokféle civilizációs szokást, viselkedésformát, értékrendet, előítéletet stb. hoztak magukkal.

Párizs társadalma, az odalátogató idegen által is érzékelhető emberi atmoszférája még inkább kihívás volt számára. A város, minden szépsége, világvárosias légköre ellenére, némileg sokkolta is. Maga a város tetszett neki, múzeumait, templomait, épületeit megcsodálta, jellegzetes negyedeinek hangulata megkapta, de az a „szabadosság”, amely például a Quartier Latinben a nyílt utcán is megnyilvánult, taszította, kedélyét fölborzolta. Konvenciói azonban egészében mégis oldódtak, nyitottabb, toleránsabb lett.

Műveltsége és tájékozottsága is jelentősen nőtt. Lipcsében is, Párizsban is sokat tanult, hallgatóként intenzív egyetemi életet élt, görög filozófiatörténetet, archeológiát, művészettörténetet, modern filozófiát is hallgatott, a fő érdeklődési iránya azonban a pszichológia lett. Külföldi tanulmányainak nem elhanyagolható hozadéka, hogy jelentős művészeti élményekre is szert tehetett. Lipcsében, Drezdában, Berlinben, majd Párizsban is rendszeres múzeumlátogató volt, ismerkedett az ott fölhalmozott műkincsekkel. Főleg Rodin gyakorolt rá nagy hatást.
(Folytatjuk)