Színes programok a hajdúvárosban

Gazdag program kínálattal várja a kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a 2011-es városnapok rendezvénysorozat Nagyszalontán. A hajdúvárosban minden korosztály megtalálhatja a kedvére való programot, sportrendezvények, vetélkedők, kulturális események, koncertek várják az érdeklődőket.

A hétvégén egy rangos lábtenisz bajnokság indította az egyhetes rendezvényt, amelyen szlovák, magyar és román lábteniszezők mérték össze a tudásukat. A Golden Brau Kupa bővelkedett a látványos labdajátékokban, így a bajnokságon a sportolók mellett a közönség is igazán remekül szórakozott. A sportos indítás után kedden kulturális rendezvények sora várta az ünneplőket.

A legvitézebb huszárra emlékeztünk

A 2011-es Szalontai Napok rendezvénysorozata keretében kedd délelőtt Báró Vitézvári Simonyi Óbesterre emlékezett a város. A Napóleoni háborúk hőse egykor Nagyszalontán toborozta huszárjait, ennek állít emléket az RMDSZ Székház homlokzatán található emléktábla, amelyet 2008 májusában avattak, a Bihari Hajdúvárosok Szövetségének megalakulása alkalmából.
A vitéz huszár élete és munkássága előtt a Regionális Simonyi Napok nevet viselő rendezvényen tisztelegtek Nagyszalonta polgárai és az esemény meghívott vendégei Rácz Anikó Derecske alpolgármestere, Haász Tibor Simonyifalva polgármestere, illetve Vitéz Báró Emődy Dániel a Pro Patria Alapítvány elnöke.
A Magyar Ház kistermében összegyűlt érdeklődőket a házigazdák nevében Török László polgármester köszöntötte, majd a Pro Patria Alapítvány elnöke mondta el ünnepi gondolatait. Vitéz Báró Emődy Dániel szavaiban a magyarság összefogásának a fontosságáról beszélt, elmondta hogy nagyon fontos ápolni a hagyományokat, megemlékezni nemzetünk vitézeiről, így nagy öröm a számára, hogy Simonyi Óbester emléke előtt minden évben fejet hajtanak azok a városok, ahol a vitéz járt.  
Az elnök ünnepi gondolatai után Nagy Csaba tárogató művész szórakoztatta játékával a közönséget, először Rákóczi nótája csendült fel, majd a kurucz dallamok idézték meg az ősi időket. A tárogató művész igazán ünnepi hangulatot varázsolt a terembe, a  közönség együtt énekelte a jól ismert dalokat.
A zenés percek után Derecske alpolgármestere köszöntötte az ünneplőket, s elismerően gratulált a partiumi magyaroknak: „az anyaországi magyaroknak van mit tanulniuk hazafiságból, magyarságtudatról, hiszen önök, itt e kis hajdúvárosban példaértékűen őrzik a magyarok hagyatékát”.
Az ünnepi köszöntők sorában Haász Tibor Simonyifalva polgármestere a település megalakulásának a történetét idézte fel, elmondta hogy annak idején a falut Simonyi Óbester vadászi birtokán alapították, ennek emlékére minden esztendőben megemlékeznek Óbesterről, így az idei, augusztus 6-7 között megrendezésre kerülő falu napoknak is az egyik fontos eseménye lesz a megemlékezés.
Haász Tibor köszöntője után Darvasi Zoltán, az Arany János Emlékmúzeum igazgatója versben idézte meg a legvitézebb huszár alakját, majd a rendezvény záróakkordjaként Török László polgármester útravalóul egy-egy tarisznyával ajándékozta meg a vendégeket.
A zenés-irodalmi megemlékezés után a rendezvény koszorúzással zárult, a hajdúvárosok képviselői az RMDSZ Székház homlokzatán található emléktábla köré helyezték el a tisztelet virágait.

Könyv és foci

A kedd délután a kultúra és a sport jegyében telt a hajdúvárosban, a Teodor Neş Városi Könyvtárban Vasile Gherman könyvével ismerkedhettek meg az irodalombarátok, majd a könyvtár névadójának az életútjáról hallhattak a jelenlévők. A kulturális rendezvény a délutáni órákban a Teodor Neş szobor megkoszorúzásával zárult.
A nap zárásaként este 18 órától egy önkormányzati kispályás focimérkőzésen mérték össze tudásukat Nagyszalonta és Simonyifalva elöljárói. A hajdúváros gárdája, csakúgy mint a vendégek remekül helyt álltak a pályán, az izgalmas meccs végül a szalontaiak 6-5 arányú győzelmével zárult.

Egy nap a gyermekeknek

Június elsején természetesen Nagyszalontán is a gyermekek kerültek a középpontba. A nap gyermeknapi felvonulással indult, amelyen közel 1500 óvodás és kisiskolás vett részt. A berettyóújfalui fúvószenekar vezetésével a város főterén vonult végig a léggömbökkel, virágokkal felszerelkezett gyereksereg, majd a menet a központi parkban pihent meg, ahol a zenekar egy csodálatos koncerttel ajándékozta meg a gyerkőcöket.
Délben a nagyszalontai tűzoltók vették birtokukba a teret, akik egy elképesztő bemutatóval szórakoztatták a város lakosait. A helyi lánglovagok egy életszerű szituációt illusztráltak, bemutatták hogy riasztás esetén miként fékezik meg egy lángoló személygépkocsi lángnyelveit, majd azt is megmutatták, hogy hogyan vágják darabokra a megégett roncsot, annak érdekében, hogy kiszabadítsák a sérülteket.
A város központban zajló rendezvényekkel párhuzamosan az Arany János Főgimnáziumban sportolással telt a nap. A Challenge Day égisze alatt a Mados Mihály torna verseny és a Szalonta Triatlon próbái várták a gyerekeket és a felnőtteket, a többszáz embert megmozgató rendezvényen mindenki remekül szórakozott.
A gyerekprogrammal induló napot a délutáni órákban a szintén kicsiknek hirdetett lego verseny foglalta keretbe.

Legóba álmodott világ

A nagyszalontai Magyar Ház nagyterme idén immár XI. alkalommal adott otthont a FIDEM Egyesület és Tóth Zsuzsanna óvónő szervezésében megrendezett lego versenynek. Az „Élet a ház körül” címmel meghirdetett megmérettetésen a gyerekek az építőkockák segítségével mutatták be, hogy milyennek képzelik az ideális otthont, hogy szerintük mitől lesz harmónikus az élet a ház körül.
A gyerekek körében hatalmas népszerűségnek örvendő versenyt megtisztelte jelenlétével Török László polgármester, valamint Kéri Hajnal tanfelügyelő helyettes, Soós Orsolya gyantai óvónő és Kiss Ernő tanár, akik vállalták azt a cseppet sem könnyű feladatot, hogy értékelik és rangsorolják a gyerekek munkáit.
A lego verseny első perceiben a Hófehérke óvoda kisdiákjai egy igazi lego dallal köszöntötték a jelenlévőket, majd Tóth Zsuzsanna óvónő ismertette néhány szóban a verseny menetét. A köszöntő szavak után kezdetét vette a verseny, az előkészítő- és nagy csoportos gyerekek 5 fős csapatokba tömörülve építettek, a szalontai kis óvodások mellett Nagyvárad és Bélfenyér apróságai vettek részt a versenyben.
Az idei lego versenyen összesen 13 óvodás csoport versengett a legjobbnak járó címért, ki-ki igyekezett egyedi és felülmúlhatatlan alkotást készíteni a rendelkezésre álló 40 perc alatt. Miután mindegyik csoport befejezte az építést, a zsűri sorra végignézte, értékelte és pontozta a gyerekek munkáit, majd hosszas tanakodás és mérlegelés után a következő sorrendet állította fel: a 2011-es lego versenyen III. helyezést ért el a Napraforgó óvoda Micimackó csoportja, a II. helyen végeztek a Százszorszép napközi Zümi csoportosai, a képzeletbeli dobogó legfelső fokára pedig a nagyváradi Evangélikus óvoda német csoportja léphetett.
Az ünnepélyes eredményhirdetés után a díjazottak boldogan vették át a lego kupákat, de természetesen senki sem távozott üres kézzel a rendezvényről, hiszen a részvételért mindenkinek lego-póló és oklevél járt, s ezenkívül számos különdíj is gazdára talált.
A 2011-es lego verseny tetőpontjaként közös tortázással zárult a nap, kicsik és nagyon vidáman fogyasztották el az ízletes dobos tortát.

                                                                                        *
A következő napokban tucatnyi színes program várja még a szórakozásra vágyókat, az érdeklődők fogathajtó versenyen, ügyességi vetélkedőkön, sportrendezvényeken, családi bábelőadáson, koncerteken szórakozhatnak, s a programok sora itt még közel sem ér véget, aki teheti látogasson el a hajdúvárosba, szórakozzon velünk a Szalontai Napokon.