Arany hagyatéka örökké él

Nagyszalonta egyik legnagyobb ékessége a Csonkatorony, amely 1899 óta őrzi a város legnagyobb fiának, Arany Jánosnak a hagyatékát. Néhány hete Darvasi Zoltán jelenlegi igazgató beszélt az intézmény jelebnéről, az alábbiakban pedig a múzeum múltjába nyerhettünk bepillantást a múzeum egykori vezetője, Dánielisz Endre helytörténész jóvoltából.

Ön 1956 júniusától 1966 márciusáig volt az Arany János Emlékmúzeum igazgatója. Miben volt más az akkori intézmény a mostaninál?

Kezdem az elején. 1944 október 5-én az orosz katonák bevonultak a városba, épületeket gyújtottak fel, az üzleteket kifosztották, raboltak és az Arany János Emlékmúzeumba is behatoltak. A rablók a múzeum kisablakán bemásztak és belülről kirobbantották a kaput, így jutottak be az épületbe. Akkoriban a múzeumban 435 emléktárgy volt, de a rablók 135-öt elvittek, tehát amikor én átvettem a múzeum irányítását, csak 300 leltári tárgy volt bejegyezve.

Milyen tárgyakat tulajdonítottak el a múzeumból?

Használati cikkeket. Ellopták például Arany János ágyát, egy nagy szőnyeget, paplant, párnát, a költő ruháját, öltönyét, fehérneműket. De itt hagyták a két legértékesebb kéziratot és a jegyzőkönyveket, tehát nem az irodalmi jellegű értékeket, hanem a mindennapi használati tárgyakat vitték el. Azon túl, hogy a betörők az egész múzeumot feldúlták és kirabolták, még azokat a tárgyakat is tönkretették amiket a múzeumban hagytak. Szétdobálták a könyveket, elszívták a dohányt és a szivart...

Hogyan sikerült rendbe hozni a szétdúlt Emlékmúzeumot?

1945 februárjában Mikó Pál tanító, az Arany Emlékegyesület által már korábban megválasztott múzeumőr néhány lelkes diákkal kezdett hozzá a szétdobált, részben eltulajdonított emléktárgyak összeszedéséhez. A megmaradt tárgyakat tárlókba helyezték és felvették a leltárt, miszerint 135 relikvia tűnt el. 1948-ban Mikó Pál vasárnap délelőttönként ismét megnyitotta az Emlékmúzeum kapuját a látogatók előtt. Akkoriban minden emeleten szolgált egy-egy diák, akik vigyáztak a múzeum értékeire. Majd 1952-ben Bondor László korábbi kisbíró került a múzeum élére, egy évre rá pedig Cseke Ferenc kőművest nevezték ki.

Ön ezután vette át a múzeum irányítását...

1956 június 1-én lettem az Arany János Emlékmúzeum kinevezett igazgatója. A Tartományi Múzeum igazgatója megbízott, hogy készítsek tervet a Csonkatorony ereklyéinek átrendezésére, gazdagítására. Egy évvel később egy olyan múzeumot nyitottunk ki, ahova jó volt belépni, az ereklyéket időrendbe helyeztük, a kifosztott múzeumnak nyoma sem volt. A munkának meglett az eredménye, de a legnagyobb tettemnek mégiscsak azt tartom, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kiadta Arany János műveinek jegyzőkönyvét az én magyarázataimmal.

Az ön igazgatósága idején milyen volt a látogatottsága a múzeumnak?

Akkoriban nem kellett belépődíjat fizetniük az érdeklődőknek, így volt olyan év, hogy 9000 látogató járt a múzeumban. Az itthoni látogatók mellett Magyarország, Oroszország és még Kína irodalombarátai is felkeresték.

Hogyan zárult életének múzeumigazgatói szakasza?

1965 decemberében Bukarestben voltam egy tanácskozáson, arról értekeztem, hogy Arany János tudott románul, ezt én derítettem ki. Míg Bukarestben voltam, addig a Securitate otthonomban házkutatást tartott, elvitték az írásaimat, leveleimet. Amikor hazaindultam Bukarestből, a Securitate emberei elfogtak és az irodájukba vittek, ahol szembesültem a saját levelezésemmel. Azzal vádoltak, hogy az MTA-nak eladtam Arany kéziratokat. Az eljárás fél évig tartott, persze nem találtak semmi terhelő bizonyítékot, amivel a vádjukat igazolni tudták volna. Azonban ez a meghurcoltatás elegendő volt ahhoz, hogy a Securitate utasítására a pártvezetés és a Tartományi Múzeum nyomatékosítsa bennem azt, hogy ideje lenne önként felmondanom. Nos, ez így is lett, így ért véget igazgatói pályám.

A múzeum jelenlegi igazgatója, Darvasi Zoltán beszélt arról lapunknak, hogy a tanár úrral közösen tervezik a múzeum gazdagítását. Mivel szeretnék bővíteni a kiállítást?

Azt tervezzük, hogy olyan Arany-kéziratokat állítunk ki, amelyek még soha nem voltak közszemlére téve. Szeretnénk továbbá eddig még nem látott könyveket és tárgyakat is bemutatni a látogatóknak.

Az Arany hagyaték ápolásán túl mivel tölti a napjait a tanár úr?

Elhatároztam, hogy írok egy naplót az élettörténetemről, amit a húgomra fogok hagyni, s majd ő lesz az, aki eldönti, hogy a nyilvánosság elé tárja-e Dánielisz Endre utolsó munkáját, élete történetét.